NB I

Még él a holland lehetőség

Katona Máténak első körben nem sikerült megegyeznie az Emmennel, de még nincs lezárva az ügye.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Júniusban távozott a másodosztályú Vasastól a korábbi csapatkapitány, Katona Máté, akinek azóta sincs csapata. A korábbi U21-válogatott játékos nemrégiben azt nyilatkozta honlapunknak, hogy az NB I-ből és az NB II-ből is van ajánlata. Könnyen lehet azonban, hogy nem Magyarországon folytatja pályafutását a 23 éves középpályás, hanem külföldre igazol. Legutóbb Hollandiában, a másodosztályú Emmen csapatánál járt próbajátékon.

– Kaptam egy meghívást Hollandiába, amit természetesen elfogadtam – mondta Katona Máté a Rangadó.hu érdeklődésére. – Keddtől csütörtökig készültem az Emmennel, ami után az edző azt mondta, szüksége van rám. Első körben nem sikerült megegyeznünk, de ez még nincs lezárva. Folynak a tárgyalások, remélhetőleg a héten már választ kapok. Nagyon jól éreztem magam náluk, profi körülmények között készülhettem. A stadiontól nem messze volt egy külön edzőkomplexumuk is. A stadion is nagyon szép, az emberek pedig kedvesek voltak. Összességében, amit láttam Hollandiából, az nagyon tetszett.

Olvasói sztorik