NB I

Bokrétaavatót tartottak Debrecenben

A Nagyerdei Stadionban rövidesen befejezik a külső szerkezeti elemek építését, és kezdődik a játéktér kialakítása.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

„Köszönjük a Lokinak, jobb felvezetéssel nem is szolgálhattak volna az ünnepséghez” – utalt Kósa Lajos polgármester a DVSC vasárnapi 4-1-es győzelmére a Ferencváros ellen. A politikus reményét fejezte ki, hogy az új stadionban a labdarúgók sikerei mellett számos emlékezetes nagy rendezvényt, koncertet, fesztivált, karnevált láthatnak majd a debreceniek. Hozzátette, a régi Nagyerdei Stadion nyolcvan-kilencven évet élt meg, ezt sem szabad kevesebbre építeni.

Kósa szerint a beruházás egyben a magyar építőipar színvonalát is dicséri, hiszen magyar mérnökök és kivitelezők munkájával, több magyar fejlesztésű építészeti megoldást is felhasználtak. A polgármester utalt arra, hogy a debreceni stadion ügyét az egész ország nyomon követi: „ki azért szurkol, hogy ne sikerüljön, ki azt szeretné már, hogy Loki-meccsre jöhessen.”

Szűcs Gyula, a kivitelező konzorcium vezető vállalata, a Hunép Zrt. vezérigazgatója elmondta: február közepére bontották el a régi stadiont és kezdték meg az alapozást. Mostanra már négyezer vasbeton elem került a helyére, húszezer köbméter betont és 1100 tonna betonacélt használtak fel, illetve helyére került kétszáz tonna vasszerkezet a tetőkön. A tervek szerint szeptember közepére készül el a tetőszerkezet, akkor kezdik meg a játéktér kialakítását, október végén pedig a stadion környékén indul meg a tereprendezés. Hangsúlyozta: minden az ütemtervek szerint halad, a vállalt határidőre, 2014 áprilisára felépül az új stadion.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.