NB I

Döntetlen a Loki edzőmeccsén

A DVSC 2-2-es döntetlent játszott a román SC Bacau elleni felkészülési mérkőzésen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Debrecen az SC Bacau együttesét fogadta szerda délután. Az ellenfél most jutott fel a román másodosztályba, a klub igazgatója az a Liviu Gojan, aki annak idején a Loki védője volt, és a szurkolók nagy kedvence. A DVSC-ben pályára lépett az újonnan igazolt Vadnai Dániel is, aki balhátvéd poszton játszott – tudósít a klub honlapja.

A meccs nagy részében mezőnyfölényben játszott a magyar csapat, a románok kontrából próbáltak veszélyt teremteni. A vezetést Dombi Tibor révén szerezte meg a DVSC, aki egy beadás után kapásból lőtt 12 méterről a kapuba. Az első félidő végén megsérült Dusan Brkovics, aki azonban saját lábán hagyta el a pályát, tehát úgy tűnik, nem súlyos az eset.

A szünetben több helyen is cserélt a szakmai stáb, beállt a saját nevelésű középpályás, Sós Bence is, aki egy szép góllal mutatkozott be. Nem sokkal később szépítettek a vendégek, majd közvetlenül a lefújás előtt az egyenlítést is kiharcolták.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Debreceni VSC-TEVA – SC Bacau (román) 2-2 (1-0)

Debrecen-Pallag, 100 néző. Játékvezető: Veizer

DVSC: Polekszics – Nagy Z. (Bernáth, a szünetben), Ludánszki (Szatmári, a szünetben), Brkovics (Króner, a szünetben), Vadnai (Korhut, 60.) – Dombi (Lázár P., a szünetben), Spitzmüller (Trninincs, a szünetben), Slimane Bouadla (Shadi, 60.), Ferenczi J. (Sós B., a szünetben) – Szécsi (Angyal, 70.), Horváth Z. (Boros, 70.). Edző: Kondás Elemér

Gólszerzők: Dombi (33.), Sós B. (50.), illetve Husein (59., 90.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.