NB I

„Még visszatérünk rá…”

Valószínűleg kölcsönben tölti a tavaszi időszakot a KTE védője, a sérülésből felépült Gyagya Attila.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Március elején súlyosan megsérült Gyagya Attila térde. A kecskeméti védelem oszlopa október közepén térhetett vissza a pályára, ősszel két Ligakupa- és három NB III-as meccsen játszott a felépülését követően. Tavasszal az első keretben is számíthatna rá Horváth Ferenc vezetőedző, de a csakfoci.hu azt írja, hogy a következő félévet Siófokon töltheti majd, kölcsönben. A harmincéves belsővédő a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, jelenleg még otthon tartózkodik, Erdélyben, tehát egyelőre senkivel nem tárgyalt a konkrétumokról. Csak egy dolog biztos: az egészsége kifogástalan, a súlyos térdsérülés emléke lassacskán a múlté…

– Azt tudom, hogy valószínűleg kölcsönbe kell mennem, mert sok időt kihagytam, és közben nagyjából kialakult a csapat Kecskeméten. Fel kell áldoznom ezt a félévet, hogy játékba lendüljek – mesélte a Rangadó.hu megkeresésére Gyagya Attila. – Január hetedikén kezdődik a felkészülés Kecskeméten, akkor le kell majd ülnünk a vezetőkkel és az edzővel, hogy mindezt pontosítsuk, mert erre még nem került sor. A siófokiak részéről egyszer beszéltem Horváth Károllyal, és abban maradtunk, hogy visszatérünk a dologra.

Olvasói sztorik