Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Nagyon eltűnt mostanság Aczél Zoltán! Kikerült a reflektorfényből, pedig néhány hónapja ismét a magyar labdarúgásban dolgozik, méghozzá közmegelégedésre. A Szombathelyi Haladás vezetőedzője volt, amikor tavaly november végén őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Akkoriban villogtak a vakuk, ha valahol megjelent, és lesték minden szavát, hiszen ő volt, illetve a mai napig is ő a legpikánsabb figura a meggyanúsítottak közül a fogadási csalási ügyben: egy élvonalbeli szakvezető bilincsben! Igen ám, de amikor megszűntek az ügyészségi látogatásai, már a média sem volt rá kíváncsi. Ha meg kíváncsi volt, akkor ő nem nyilatkozott.
Aczél Zoltán azt mondja, nem csömörlött meg. Igazat mond, úgy tűnik, valóban sikerült felállnia a mélyütésből. Persze, vannak hullámvölgyei, de az ő helyzetében kinek ne lennének. Képben van a magyar futballal kapcsolatban, és mindenről megvan a véleménye, mint régen. És el is mondja, nyíltan, őszintén. Mint régen! A bundaügy jelenlegi helyzete, a várakozás és a bizonytalanság megviseli, mégis van mire büszkének lennie, hiszen két helyre is hívták dolgozni, így ismét azzal foglalkozhat nap mint nap, amit a legjobban szeret, és amihez a leginkább ért: a focival! A REAC Sportiskola fiatal növendékei az ő irányításával pallérozódnak, a Pest megyei első osztályban szereplő Veresegyház VSK pedig a tabella első helyén tölti a téli szünetet, a szakmai igazgató legnagyobb örömére…
– Mi a pontos titulusa és funkciója a veresegyházi csapat mellett?
– Miután elhagytam a fogdát, megkeresett Jenei Sándor vezetőedző és Oroszi Sándor szakág-vezető, aki lokálpatrióta, és immár tizenöt-húsz éve szerepet vállal a veresi futballéletben. Ők már régen is jó barátaim voltak, meglátogattak, és jelezték, ha bármikor lesz kedvem dolgozni, vagy csak egy kicsit kiszabadulni otthonról, akkor szívesen látnak – mesélte a Rangadó.hu érdeklődésére Aczél Zoltán. – Jó néhány hónapba beletelt, amíg valahogy rehabilitálódtam, mind fizikálisan, mind lelkileg, aztán a nyári felkészülés során lementem az első edzésre. Szakmai igazgatóként dolgozom, Jenei Sándor munkáját segítem, társadalmi munkában, mert itt nincsenek olyan lehetőségek, mint az első osztályban, válogatott-, vagy külföldi szinten. Ő egy tehetséges ember, aki kisebb csapatoknál dolgozott. Nekem közel százötven első osztályú meccsem van, ezért úgy érezte, hogy tudok neki segíteni, és tanulhat mellettem. Minden edzésen ott voltam, a szakmai munka jelentős része az én irányításom alatt, az én elképzelésem szerint folyt. A mérkőzéseken nem ültem a kispadon, de taktikailag segítettem a csapatot, amely azon a területen is előrelépett. A meccselésen kívül mindenben tevékeny részt vállaltam, és örömömre szolgál a remek szereplés. A csapat tavaly az ötödik helyen végzett, korábban pedig voltak NB III-as időszakai is, de nem lehet azt mondani, hogy az utóbbi időben meghatározó szerepet játszott volna akár a harmadosztályban, akár a megye egyes bajnokságban, most viszont őszi elsőként fordul, ez mindenféleképpen örömmel tölt el. Látom a játékosok arcát és harci kedvét, a munka melletti amatőr labdarúgás pozitívumait is, hogy örömmel jönnek. Nagyobb létszám lett az edzéseken, és jó munkát végeznek, azt hiszem, az őszi elsőség önmagáért beszél.
– A hatalom, az állami futballvezetés itt sem téveszti szem elől…
– Tisztában vagyok az MLSZ jog- és alkotmányellenes döntéseivel, és tiszteletben is tartom, attól függetlenül, hogy nem értek velük egyet és nem fogadom el azokat. Ettől függetlenül az első hazai bajnoki mérkőzésen, ami a Veresegyház–Újlengyel megyei rangadó volt, mindösszesen száz néző előtt, én nem ültem le a kispadra, nem is voltam beírva a jegyzőkönyvbe, hanem a rendezői padon ültem. Igaz, nem volt rajtam sárga mellény, mert ha azt fel kellett volna vennem, valószínűleg örökre felhagyok a labdarúgással kapcsolatos összes tevékenységgel. Azért odáig nem jutok el… Egyébként mindenképpen meg kell említenem, hogy nagyon normális és korrekt félévem volt a játékvezetőkkel, nem nézegették, hol vagyok. Tehát csak leültem a rendezői padra, és semmit nem szerepeltem. Ettől függetlenül a félidőben Benkő Tamás, a megyei labdarúgó-szövetség vezetője jelezte, hogy szeretné, ha a második félidőt a korláton kívülről tekinteném meg. Egyébként mindent csinálhatok, dolgozhatok, edzést tarthatok, a taktikát megmondhatom, de MLSZ-rendezvényen a pályán nem tartózkodhatok, sem a kispad közelében. Ezt tudomásul vettem, a második félidőt, illetve a következő tizenhárom mérkőzést már a korláton, vagy a kerítésen kívülről tekintettem meg. Megye egyben kerítésről egyébként nem nagyon beszélhetünk, csak korlátról. Elfogadtam ezt, nem szállok harcba a hatalommal, attól függetlenül, hogy a döntésről van egy véleményem: ártatlan emberként a munkájától nem lehet valakit így megfosztani. De harc nélkül elfogadtam, és ami fontos, hogy a szakmai munkát, ami az én tisztem volt, így is tudtam a magam részéről irányítani.
– Vajon a megyei vezető teljesen véletlenül ment ki éppen arra a meccsre?
– Akkoriban volt egy olyan Blikk-cikk, hogy Aczél újra dolgozik, amit nem tudom, kinek köszönhetek, mert velem nem beszélgettek. Úgy tudom, az MLSZ főtitkára jelezte Benkő Tamásnak, hogy nézze meg, mit csinálok a pályán, és hol tartózkodom. A sajtó magyar viszonylatban irányítva van, és azt csinál, amit akar. Megírták, hogy újra dolgozom, és zaklatták is a vezetőket, hogy jönnének edzést fényképezni, amit a veresiek nem kultiváltak, de rám bízták a döntést, én pedig nem engedélyeztem. Ne fotózgasson senki! Szépen nyugalomban és békében csináltunk egy őszi elsőséget.
– Visszatért a REAC-hoz is, méghozzá az utánpótlásba. Ennek van valami köze a jelenleg NB III-as felnőtt csapathoz?
– Semmi közöm nincs a REAC Sport Kft-hez, tehát semmi közöm nincs az NB III-as csapathoz sem. Ez szóba sem került, és a régi dolgokat figyelembe véve nekem sem lett volna hozzá affinitásom. A REAC Sportiskola elnöke, Sági Ferenc keresett meg, hogy az egyéni képzésért felelős edzőként az utánpótlást segíteném-e. Heti háromszor veszek részt a foglalkozásokon az ifjúsági korosztályoknál, U19-től U16-ig lefelé, de a végén a serdülőcsapat munkájába is bekapcsolódtam egy kicsit. Nem annyira összetett, de nem is annyira egyszerű a feladatom: labdás és labda nélküli koordinációs feladatokat, fizikális képzést, heti egyszer pedig taktikai képzést adok a fiataloknak, amit az edzőkkel előtte egyeztetek. Négy-öt hónapja csinálom, és az itteni vezetőség visszajelzése pozitív, ahogyan az is, hogy a szülők hozzák hozzám a gyerekeket, tíztől egészen húszéves korig. Ők semmilyen előítélettel nincsenek velem szemben, csak a szakmai felkészültséget figyelik. A tudást és a szakmát nem tudták elvenni tőlem, és meglehetősen sok gyerekkel tudtam foglalkozni, akár egyéni-, akár csapatszinten.
– A veresegyházi és a rákospalotai munka jelent-e lelki pluszt, feltöltődést, kapaszkodót annak ellenére, hogy szakmailag nyilván kisebb kihívás, mint a korábbi feladatai?
– Lelkileg nagyon nagy támaszt jelentett mind a veresi megkeresés, mind a REAC Sportiskola érdeklődése. Azt hiszem, ez nem lehet kérdés, hiszen abban a helyzetben, amelyben én voltam, ha valaki megfogja a kezemet, és azt mondja, hogy szükség van a szakmai munkámra, az lelkileg nagy lökést ad. Nem tagadom, hogy a hétéves utánpótlásmunka után az azt követő hat évben sokkal komolyabb szakmai kihívást hozott az NB I-es csapataim irányítása, illetve a válogatott melletti feladatok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy szakmailag kielégítenek ezek a munkák, ettől függetlenül az én helyzetemben azt a feladatot kell százszázalékosan ellátni, amit kaptam. Ezt megbecsültem, és a kezem megfogásáért, illetve a labdarúgásba való visszahozásomért mindenképpen köszönet illeti azokat az embereket, akik tettek ezért. Nem elhanyagolható, hogy ezekben a munkákban az embernek van némi hiányérzete, mind szakmailag, mind anyagilag, sőt anyagilag a legnagyobb, de ezeket félretéve azért megvagyok a bőrömben, dolgozom, és ezeket a feladataimat becsülettel elláttam, s mindkét helyen elégedettséget véltem felfedezni. Az egyik helyen a szurkolók és a vezetők, a másik helyen pedig a vezetők és a szülők részéről. Jelen helyzetemben az a legnagyobb dolog, ami elképzelhető, hogy ilyen lelki és mentális támaszt kapok, hogy elégedettek velem, és nem megtűrt személyként kezelnek. Úgyhogy van benne nagyon sok pozitívum, de amint említettem, természetesen van, ami más, mint amit eddig csináltam, és nem annyira elégít ki.
– Nagy a csönd az úgynevezett bundaügy körül. A várakozást és a bizonytalanságot senki sem szereti. Ön hogy viseli?
– Hullámzó mentális állapotokba tudok kerülni, sokszor nem nagyon foglalkozom vele, lefoglal a munka, és lefoglal az, hogy a családomat valamilyen szinten eltartsam. Természetesen vannak hullámvölgyek, amikor beleülök a múltba, beleülök az egy évvel ezelőtti történetbe, de ettől függetlenül próbálom elfelejteni. Valóban nagy a csönd, sőt talán még nagyobb… Remélem, ki fog derülni minden, ami igazság az ügy körül, és tisztázódik. Kimondottan jó dolognak tartottam, hogy ez elindult, ahogy elindult, de a mostani csönd, és az ügy lelassulása igazán „megnevettet”, de próbálok minél kevesebbet foglalkozni vele. Hat-nyolc hónapja semmilyen fejlemény nem történt az én ügyemben, ez a csönd megnyugtatja az embert, és azt is tudom, hogy igazán nagy dolgok már nem várhatók. Jövőre lesz az ügy lezárása, aztán gondolom egy vádemelési kísérlet, illetve vádemelés, és aztán majd meglátjuk, mi következik. Bízom benne, hogy kiderül az igazság, és itt nem elsősorban az én ügyemre gondolok, hanem arra, hogy mi történt az egész labdarúgás körül, hiszen nekem azért sok információt sikerült összeszednem az elmúlt egy év során, és egyszer majd biztos, hogy megosztom a közvéleménnyel. Most az a legfontosabb, hogy próbálom a családomat eltartani, próbálok lelkileg abba a helyzetbe, abba az állapotba kerülni, amibe voltam, ami nem egyszerű, és a lehető legeslegkevesebbet ezzel az üggyel foglalkozni.
– A magyar labdarúgás élvonalától mennyire ment el a kedve, mennyire zárkózott el vagy csömörlött meg?
– Újságot nem olvastam, ha nem adtak a kezembe, mert éppen volt benne valami megnevettető, vagy szomorú dolog az üggyel kapcsolatban. Addig nem olvasok újságot, amíg nincs olyan újságíró, aki leírja az igazságot, hogy mi történt itt Magyarországon. Amíg valaki a bíróság által még el nem ítélt embert irányítottan, fél évig csak mocskolja, és összeköti bizonyos szervezetekkel, addig én ezekbe az újságokba nem vagyok hajlandó beleolvasni. Viszont a televízió manapság már minden mérkőzést közvetít, úgyhogy figyelemmel kísértem az NB I-et. Szó sincs arról, hogy megcsömörlöttem, ez így erős. Alapvetően sajnálom, hogy nem lehetek benne, hiszen ez volt a munkám, és én ezért nagyon sokat dolgoztam, de ettől függetlenül azért annyira nem is foglalkoztat, konkrétan pedig egyáltalán nem sajnálom, hogy a jelenlegi helyzetben nem dolgozom benne. Az emberek ezt most érthetnék úgy is, hogy ez egy megkeseredett edző, aki imádta, amikor ott volt, most pedig gyűlöli. Nem! Nagyon sok mérkőzést láttam, tehát képben vagyok a magyar labdarúgással kapcsolatban, de inkább a külföldi fociból tanultam, abból képeztem magam. Nagyon sok szakanyagot olvastam, szakmailag fejlődtem. Ezt nem is bánom, sőt örülök neki. Bárcsak ne lett volna ennyi szabadidőm, ez igaz…
– Az ön számára melyek voltak az idei év pozitívumai és negatívumai a magyar labdarúgásban?
– Azt semmiféleképpen nem szabad elhallgatni, hogy valami megmozdult a magyar futballban, anyagi téren, aminek nagyon örülök. Viccesen mondhatnám, hogy az elmúlt tíz évben a labdarúgásban idehaza annyi pénz nem volt, mint most az én zsebemben. És most nem sok van az én zsebemben, hiszen nem könnyű egzisztenciálisan fenntartanom magamat. Igazándiból nem volt pénz a magyar fociban, vergődtek a csapatok, tartozás tartozások hátán, klubok szűntek meg, pályákat szántottak fel, tragédia volt a helyzet. Ez most változott, mert komoly cégek és komoly emberek álltak a sportág mellé. Mindenképpen pozitív dolog, hogy végre észrevették, hogy jó labdarúgást csak sok pénzből lehet csinálni, de az korántsem biztos, hogy sok pénzből jó labdarúgás lesz… Nem szabad megfeledkezni a TAO-támogatásokról, illetve a válogatott eredményességéről. A selejtezőcsoportban jelenleg elfoglalt második hely azt jelenti, hogy a csapat felveheti a versenyt a brazíliai vébére való kijutásért. Ott is voltak hullámzások és érdekes dolgok, mind szakmailag, játékrendszerekben, mind összeállítások tekintetében. A véleményét az ember megtartja magának, ettől függetlenül nem ért el rossz eredményt a válogatott a kétezer-tizenkettes naptári évben, és ezért jár a gratuláció. Klubszinten végigkövetve a magyar labdarúgást, voltak kiemelkedő és gyengén teljesítő csapatok. A bajnokságban a középréteg nagyon szűk lett, hihetetlenül kicsi különbségek vannak. Számomra kiemelkedő volt és nagyon tetszett a Győr futballja, pedig sosem voltam ETO-rajongó, a város közelében sem éltem, nem is dolgoztam arrafelé. Pozitív dolog volt számomra a Győr játéka és elképzelései, mind a stadionjával, mind a biztos anyagi hátterével, a jó külföldi és jó magyar játékosaival. Tetszik, amit Pintér Attila a második győri korszakában elképzelt és csinál, mert játékosabb lett, és ő is egy kicsit beleszeretett és jobb hangulatban lett a csapatával, ez jó dolog. De az MTK teljesítményét is említhetném, hiszen a fiatalok remekül szerepelnek eddig a bajnokságban. Aztán ott van a Kaposvár, amelyet minden évben mindenki kiesőjelöltnek titulál, de most erős középcsapat lett, ez Prukner Lászlót dicséri, és a játékosait ugye, meg azt az élet-halál harcot, amelyet Illés János ügyvezető vív évről évre, reggeltől estig, hogy egyáltalán létezni tudjanak. Az Eger és a Siófok igen komoly veszélyben van, nehéz lesz megtartaniuk az élvonalbeli tagságukat, mert eléggé szétszakadt a mezőny alsó része. Nem lehet megmondani, ki lesz a két kieső, de azért komoly ponthátrányok vannak, illetve komoly anyagi és szakmai válság mutatkozik. Tetszenek a magyar csapatok, például a Paks, illetve a fiatal Haladás, amely némileg hullámzó, de mit várunk a fiataloktól?! Én sem várom a négyéves gyerekemtől, hogy minden nap egyformán teljesítsen, egyformán jól viselkedjen, egyforma időpontban feküdjön le aludni. Hullámzik, hiszen fiatal még… Az államilag komolyan támogatott csapatok közül a Debrecen mostanában nem tetszik, hiszen hamar búcsúzott mindkét nemzetközi sorozattól, és a bajnokságban is visszaeső tendenciát mutatott. A klub az elmúlt hét évben dominált a magyar labdarúgásban, jövőre is jó évük lehet, de a közelmúltjuk meglepő volt. A Videotonnak az Európa Liga-menetelés után a bajnokságban érthetetlen a pozíciója, pláne azokból a pénzekből és lehetőségekből. Körülbelül így lehet értékelni. Tudom, hogy nem tisztem, de én ezt láttam, sok pozitívum van benne, de megmaradtak azok a régi, apró negatívumok, amelyek összességében eddig jellemezték a magyar labdarúgást, de reményeim szerint csökkenni fognak.
