NB I

Horváth Ferenc lett a KTE edzője

A 39 éves tréner hároméves szerződést írt alá Kecskeméten.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Szigetszentmiklósról érkező szakember hároméves szerződést kötött a klubbal, péntek délután már edzést tart a csapatnak, és a Honvéd elleni bajnokin már ő ül a kispadon – áll a KTE honlapján.

A 39 éves Horváth Ferenc játékosként Belgiumban, Németországban, Spanyolországban, Portugáliában és Skóciában is megfordult, Magyarországon a Videoton és a Ferencváros színeiben érte el legnagyobb sikereit. A magyar válogatottban 32 meccsen 11 gólt szerzett a korábbi támadó, legemlékezetesebb meccse az olaszok elleni döntetlen, amelyen duplázni tudott.

A nagypályás futball után a futsalt is magas szinten űzte a Ferencvárosban, edzői karrierjét pedig az FTC utánpótlásában kezdte. Első vezetőedzői megbízását a Vecsésnél kapta még 2010-ben, majd 2011 októberében Várhidi Pétertől vette át a Szigetszentmiklóst. Akkor kilenc forduló elteltével 11. helyen állt a csapat, a szezon végén pedig végül a hetedik helyen zártak. Irányítása alatt a csapat tíz győzelmet, öt döntetlent és hat vereséget számlált, a lőtt gólok tekintetében pedig az MTK mögött a második legeredményesebb csapat lett az NB II Nyugati-csoportjában, míg a keleti csapatokat is beleszámítva a másodosztály harmadik leggólerősebb együttesének bizonyult.

Horváth Ferenc segítői a jövőben pályaedzőként Visinka Ede, kapusedzőként pedig Erdei Sándor lesznek. Szabó István megbízatása az első csapatnál ezzel megszűnt, jövőjéről és további feladatiról a jövő hét elején egyeztet a szakemberrel a klubvezetés.

A kecskeméti klubvezetők kifejezték köszönetüket az SZTK-Erima vezetésének, amiért a tárgyalások során végig rendkívül korrekt és nyitott módon álltak ahhoz, hogy a megállapodás létrejöhessen, és Horváth Ferenc a KTE-Phoenix Mecanonál folytathassa edzői pályafutását.

Horváth Ferenc távozása után megbízott vezetőedzőként Szamosi Tamás, az eddigi pályaedző irányítja a Szigetszentmiklós felkészülését. Vasárnap a BKV Előre elleni találkozón is ő ül majd a kispadon.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik