NB I

Gyógyulnak a Haladás sérültjei

Kedvező esetben a csapatkapitány Tóth Péter kivételével játékosára számíthat a Ferencváros otthonában Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője.

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

Úgy tűnik, gyógyulgatnak a Szombathelyi Haladás sérültjei, a válogatott mérkőzések miatti kéthetes szünet tehát úgy kellett a vasiaknak, mint egy falat kenyér. Jelen állás szerint csak a derekával bajlódó Tóth Péter hagyja ki a péntek esti, Üllői úti összecsapást. Megérkezett az olasz Palermótól kölcsönvett Simon Ádám játékengedélye, a védekező középpályás kezdő lesz pénteken.

Artner Tamás vezetőedző a klub hivatalos honlapján elmondta, hogy Fehér Zoltán és Guzmics Richárd három napja már teljes értékű munkát végez, és teljesen egészséges Nagy Dániel is. Schimmer Szabolcs nyolcvan, Radó András hatvan-hetven százalékos állapotban van. Egyelőre mindketten a többiektől külön készülnek, de természetesen egyénileg foglalkozik velük a stáb. Kulcsár Kornélt combsérülése miatt kellett lecserélni a soproni NB II-es meccsen, de már ő is rendesen edz.

– Labdás edzéseket még nem tudnak végezni, de a dinamikus mozgásokkal nincs különösebb gondjuk, leszámítva, hogy Radónak sajnos egy idő után ismét megfájdult a háta, de szerencsére ez nem olyan vészes, mint korábban volt – mesélte Artner Tamás. – Tóth Péter viszont továbbra sem edz, és ez bizony lelkileg alaposan megviseli a játékost, ő biztosan nem játszhat pénteken. Iszlai Bence és Simon Ádám egészségesen jött vissza az U21-válogatottól, utóbbinak időközben megérkezett a játékengedélye. Nem titkolom: Simon a kezdőben lesz a Ferencváros ellen. Kenesei Krisztián is teljesen fitt, és meg kell mondjam, mióta a Haladás edzője vagyok, még nem volt ilyen jó állapotban, mint most, fizikálisan és mentálisan is kiváló formában van. Eddig öt meccsén három gólt rúgott, bízom benne, hogy tartja remek mutatóját. Az biztos, hogy az Üllői úton csak olyan futballista lesz a kezdőcsapat tagja, aki száz százalékos állapotban tudja vállalni a játékot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik