NB I

Birtalan Botondot leigazolta a DVSC

Újabb játékost igazoltak a debreceniek, és velük készül egy bosnyák védekező középpályás is.

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

Fiatal támadó középpályást igazolt a DVSC-TEVA: a 23 éves Birtalan Botond év végéig szóló megállapodást kötött a klubbal. Amennyiben bizonyít, hosszabb távon a Lokihoz kerülhet – áll a klub honlapján.

Birtalan Botond 1989-ben született, az elmúlt két évben a Nagyvárad együttesénél futballozott. Mindössze 17 éves volt, amikor bemutatkozott a magyar NB I-ben, a Sopron csapatában, s utána volt a REAC labdarúgója is.

Hír még a Loki háza tájáról, hogy próbajátékon vesz részt az együttesnél egy 23 éves bosnyák védekező középpályás, Nenad Kiso, aki tizenkétszer volt tagja az U21-válogatottnak. Játszott a szerb élvonalban, ahol 63 mérkőzésen lépett pályára, majd egy évet az Olimpik Szarajevóban futballozott, itt 25 alkalommal kapott szerepet. Tavasszal az izraeli Hapoel Beer Sheva játékosa volt, 16 meccsen játszott.

Eldőlt, hogy az orosz Nyika Pilijev nem lesz a DVSC játékosa, a középpályás már haza is utazott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik