NB I

Tököli másképpen emlékszik…

Tököli Attila másképpen emlékszik, mint a PMFC vezetői: ő jött volna, de nem tudta, hogy kell!

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Néhány nappal korábban még bizonyosnak tűnt, hogy Tököli Attila újra a Pécsi MFC játékosa lesz, mostanra viszont kijelenthető: a következő szezonban egészen biztosan nem tér vissza szülővárosába – írja a Pécsi Újság.

Feleki Attila, a klub ügyvezetője szerint Tökölit a szóbeli megállapodás ellenére hiába várták az edzésre, a csatár viszont azt mondta, nem tartott még abban a stádiumban az egyeztetés, hogy tréningre kellett volna jelentkeznie.

– A PMFC-nél egyelőre, hivatalosan legalábbis, semmi konkrétumot nem mondtak az átigazolásommal kapcsolatban – mondta a huszonötszörös válogatott Tököli Attila, majd hozzátette: múlt hét közepén megszakadtak a tárgyalások. – A megbeszélések még nem tartottak ott, hogy tréningre kellett volna jelentkeznem.

A 37. életévét taposó Tököli elárulta, szívesen játszana ismét a pécsi csapatban, a dolgok jelenlegi állása szerint erre azonban idén nincs esély.

– Múlt héten vártuk, hogy csatlakozik a csapathoz, ám a szóbeli megállapodás ellenére nem érkezett meg – szögezte le Feleki Attila, a PMFC ügyvezetője. – Egy hét telt el azzal, hogy pontosítottuk a játékossal kötendő kontraktust, ám Supka Attila vezetőedző tovább már nem tudott várni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik