NB I

Megvan Jorginho első gólja

Három kecskeméti sérültje is van a Vienna elleni találkozónak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Folytatja lipóti felkészülését a Kecskeméti TE csapata. Az előző, Pandurii ellen elveszített találkozó után összeszedte magát a lila-fehér együttes, és a mérkőzés nagy részét kézben tartva legyőzte az osztrák másodosztályú First Viennát. Az Ausztriában rendezett találkozón csereként ismét pályára lépett a brazil Jorginho is, és góllal bizonyította, hogy helye lehet a kezdőcsapatban.

A kecskemetite.hu beszámolója szerint az ellenfél leginkább brusztolós, felívelt labdákra épülő játékkal operált támadásban. A KTE azonban hamar átvette az irányítást, és már az első félidőben is adódtak lehetőségei. A győzelmet érő találat a második félidőben született, mikor is Jorginho egy kiugratás utáni helyzetet váltott gólra.

– A győzelem talán még fontosabb is, hogy nem kaptunk gólt. Nagyon fegyelmezetten védekeztünk és rendre hatástalanítottuk a felívelt, illetve szélről belőtt labdákat. Akad azért sajnos negatívuma is a meccsnek, ugyanis az agresszívan futballozó osztrák játéknak három áldozata is lett részünkről. Mohl, Salami és Balogh is kényszerű okok miatt hagyta el a pályát, sérülésük bár nem komoly, a Netanya elleni játékuk kérdéses – nyilatkozta a kecskemétiek honlapjának Török László vezetőedző.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik