NB I

Elkészült az OTP Bank Liga sorsolása

Nem a bajnokcsapatot, hanem a Honvédot jutalmazták a balatoni rajt lehetőségével.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az MLSZ elnökségének döntése alapján – a versenysemlegesség, a pártatlanság és a fair-play teljes körű biztosítása érdekében – a 2012–2013-as bajnoki szezon mérkőzéseinek sorsolása egy többlépcsős, összetett folyamat eredményeként, számítógépes módszerrel történt, figyelembe véve a magyar labdarúgás érdekeit, biztosítva a csapatok esélyegyenlőségét. Érdekesség, hogy a szezon Debrecen–Győr rangadóval kezdődik, míg az Újpest–Ferencváros fővárosi derbit már a negyedik fordulóban megrendezik – áll az MLSZ honapján.

Az első négy forduló programja már végleges a versenybizottság döntését követően, az ezt követő időbeosztást azonban csak a nemzetközi kupákban érintett csapataink szereplése ismeretében véglegesíti a szövetség.

A közjegyző által hitelesített sorsolás előkészítésekor az MLSZ versenybizottságának számos tényezőt kellett mérlegelnie azért, hogy a magyar futball nemzetközi kötelezettségei, a biztonsági- és szervezési-, illetve a televíziós szerződésből származó szakmai- és gazdasági szempontok is érvényesüljenek. Alapvető hatással lehet az NB I versenyprogramjára a nemzetközi kupákban érintett csapataink szereplése. Különös tekintettel arra a szabályra, amely kimondja, a csapatok nem léphetnek pályára újabb tétmérkőzésen 72 órán belül. Ebből következően a Budapest Honvéd, az MTK Budapest és a Videoton FC a nemzetközi kupákban játszott selejtező mérkőzéseik idején csak vasárnap, a bajnok Debrecen pedig csak szombaton játszhat mérkőzést.

Figyelembe kellett venni a sorsolás logikájának kialakításakor azt a tényezőt is, hogy az Eger a Debrecen stadionjában játssza hazai mérkőzéseit. Nem véletlen, hanem a tervezés eredménye az is, hogy egy fordulóban Budapesten csak két összecsapást láthatnak a szurkolók. Ami a tévéközvetítéseket illeti, fordulónként általában hat vagy hét mérkőzés kerül képernyőre, kettő-kettő pénteken és vasárnap, illetve három szombaton. A televíziós társaságok lehetőséget kaptak, hogy minden fordulóban megjelöljék a számukra legérdekesebb párosításokat. Ezeket és a fentieket figyelembe véve, véletlenszerű sorsolással kerültek elosztásra a mérkőzések a lehetséges időpontok között. Ezáltal a 30 forduló tekintetében a csapatok közel azonos arányban kerülnek a tévécsatornák mindegyikére (m1, m2, Duna TV, Sport 1, Sport 2).

Az első négy forduló beosztása a nemzetközi kupaprogram mellett figyelemmel van a magyar válogatott Izrael elleni hazai, augusztus 15-én rendezendő barátságos mérkőzésére, valamint a várható meleg nyári időjárásra is. Az utóbbi miatt az első négy forduló mérkőzéseinek kezdési ideje eltolódott az esti időszak felé.

Az ötödik, és az azt követő fordulók pontos kezdési időpontjainak kialakítása a csapatok nemzetközi szereplése ismeretében véglegesíthető. A magyar klubok teljesítményének figyelembevételével, az MLSZ versenybizottsága a lehető legkorábban meghatározza a további fordulók menetrendjét. Ebben a programban – egy-egy előre megjelölt kivételtől eltekintve – minden fordulóban állandó időpontokban lesznek a mérkőzések.

Röviden a sorsolás gyakorlati folyamatáról: a csapatok – az említett tényezők figyelembe vétele mellett – sorsolás útján kapták azt a sorszámot, amelyet a versenyszabályzatban előre meghirdetett sorsolási táblázatba illesztve alakul ki a 30 forduló párosítása. A napok közötti és napon belüli elosztáshoz az MLSZ matematikai, számítástechnikai segítséget kért a fenti feltételek és az arányosság érvényesülése érdekében. Az így elérhető több millió kombinációs lehetőség közül közjegyző jelenlétében sorsolták ki a végleges programot.

Az OTP Bank Liga 1. fordulójának menetrendje:

Július 27. péntek: Haladás Sopron Bank – Egri FC, 17 óra, Sport1
Július 27. péntek: Diósgyőri VTK – Újpest FC, 19 óra, Duna TV
Július 28. szombat: MVM Paks – Pécsi MFC-Matias, 17 óra, Sport1
Július 28. szombat: Debreceni VSC-TEVA – Győri ETO FC, 19 óra, Duna TV
Július 28. szombat: Ferencvárosi TC – Kecskeméti TE, 20:45, Sport1
Július 29. vasárnap: MTK – Kaposvári Rákóczi FC, vasárnap 15:30, Duna TV
Július 29. vasárnap: FGSZ Siófok – Budapest Honvéd FC, 17 óra
Július 29. vasárnap: Videoton FC – Lombard Pápa Termál FC, 18:30, Sport2

A további párosításokat ide kattintva tekinthetik meg!

Olvasói sztorik