NB I

Bíróküldés a 12. fordulóra

Elkészült az OTP Bank Liga 12. fordulójának bíróküldése.

Bognár Tamás viszi a prímet

A legutóbbi Bajnokok Ligája-döntőn is részt vevő Vas megyei bíró kapja a bajnokság eddigi csúcsrangadóját, a Debrecen–Győr találkozót! Bognár Tamás hetedik találkozója lesz ez idén, ráadásul úgy, hogy az első négy fordulóban egyáltalán nem jutott szóhoz! Ő elmondhatja magáról azt is, hogy egy forduló alatt kétszer is vezetett, hiszen a kilencedik fordulóban Kassai Viktor kisebb sérülése (…) miatt szombaton és vasárnap is bevetették a JB illetékesei. A Győrnek a Zalaegerszeg elleni 5-1-ét vezette, valamint a Ferencváros elleni 2-0-ját, ám a Debrecennel még nem futott össze. Természetesen azt kívánjuk a legfoglalkoztatottabb bírónak, hogy legfeljebb e statisztika alapján kerüljön szóba a neve a rangadó után!

Szilasi és Garcia hatodszor

Ketten vannak a 12. forduló játékvezetői közül, akik elmondhatják magukról: kiegyensúlyozott teljesítményük alapján minden második fordulóban mérkőzést vezethetnek. Szilasi Szabolcs fújja az Újpest–Zalaegerszeg mérkőzést. Idén eddig még nem vezetett egyik csapatnak sem. Alvaro-Miguel Garcia kapja a Kaposvár–Honvéd találkozót. A hazaiak először látják idén dirigálni, azonban a Honvédnál már emlékezhetnek rá, hiszen Pápán (1-3) ő működött közre.

Hárman ötödször

A Pápa–Ferencváros találkozót Fábián Mihály fogja fújni. Még csak a budapestiekkel találkozott, ám ők erre nem szívesen emlékeznek vissza, hiszen az Albert-Stadionban kikaptak a Pécstől (0-1). Oláh Gáboré lesz a Siófok–Vasas mérkőzés. Az angyalföldiek 0-4-es Bozsik-stadionbeli kapitulációján ő működött közre, a Siófoknak még nem vezetett idén. A Diósgyőr–Pécs újoncrangadót Veizer Roland vezeti. Ő már járt idén Diósgyőrben, akkor a borsodiak simán verték a Pápát 2-0-ra. A Péccsel még nem találkozott ebben a szezonban.

Ketten negyedszer

Vad II István a Szuperkupa-mérkőzés „visszavágóját”, a Videoton–Kecskemét találkozót fújja. Az alföldiek már játszottak idén olyan meccsen, amit ő fújt (Szombathelyen, 2-2 lett), a fehérváriak még nem. Radványi Ádámé a Paks–Haladás mérkőzés. Eddig egyik csapatnak sem fújt az OTP Bank Ligában.

Egy kis statisztika 11 forduló után

32-32 sárga lapot osztott ki eddig a Kassai Viktor (átlagban: 6,4), és Iványi Zoltán (5,33). A legkevesebbet Andó-Szabó Sándor adta, 12-t (átlag: 3), de ugyanilyen átlaggal dolgozik az öt meccsen 15-öt kiosztó Szilasi Szabolcs és a hat találkozón 18-at adó Solymosi Péter is.

A kiállításoknál Berger József viszi a prímet: három meccsen ötször villant a piros nála. Solymosi Péter, Böcskei Balázs, Berke Balázs, Radványi Ádám (6 illetve 3-3-3 mérkőzés) még nem alkalmazta ezt a fajta büntetést.

Tizenegyest legkönnyebben Takács Jánosnál lehet elérni: négy meccsen négyszer mutatott a mészpöttyre. Veizer Roland és Andó-Szabó Sándor jönnek a sorban, akik négy-négy eddigi találkozójukon három-három büntetőt fújtak be.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik