NB I

Sokat dolgoztak a felkészülés alatt

Kulcsár Tamás nagyon boldog, mert csapata, a DVSC idegenben legyőzte a ZTE-t.

A Vasas elleni mérkőzés után a zalaegerszegi találkozón is Kulcsár Tamást választotta a mérkőzés legjobbjának a Sport Televízió. A középpályás a hagyományoknak megfelelően ezúttal is egy pezsgőt kapott ajándékba – írja a hajdúsági klub honlapja.

– Nagyon jó lenne, ha minél többet össze tudnék gyűjteni belőle, de igazából nem ez a fontos, hanem hogy a csapat tudott győzni – mondta mosolyogva Kulcsár Tamás. – A ZTE ellen nem volt könnyű, idegenben amúgy is sokkal nehezebb játszani. Csank János edző mindig nagyon jól megszervezi a csapatait, de nem gondolom, hogy nagy bajban lenne a Zalaegerszeg. Rosszul kezdték a szezont, ám az edzőjük biztosan felrázza őket. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megszerezni a három pontot, ezért utaztunk oda. Sokat dolgoztunk a felkészülés alatt, és mindent megtettünk annak érdekében, hogy egységes csapatunk legyen, és minél sikeresebbek legyünk, ennek tudom be az eddigi remek szereplést.

Még mindig tesztelik a finn támadót

Továbbra Debrecenben tartózkodik a 23 éves finn Juha Hakola, aki középpályásként és támadóként is bevethető. A játékos tizenegyszeres U21-válogatott és egy alkalommal, Portugália ellen a finnek felnőtt nemzeti csapatában is szóhoz jutott. Legutóbb a holland első osztályban szereplő Willem II-ben játszott, 17 meccsen három gólt szerzett. Ezt megelőzően az észt bajnokságban a Flora Tallinn játékosa volt, de megfordult a holland Heracles Almelo gárdájában is – írja a haon.hu

Hakolának jól sikerült a bemutatkozása a DVSC-ben, hiszen a szombati, Szolnok elleni edzőmeccsen, amelyet 2-1-re a Debrecen nyert meg, ő nyitotta a gólok sorát. A labdarúgó azon túl, hogy már a kilencedik percben beköszönt, lendületesen és gyorsan futballozott, azaz nem lenne meglepő, ha Magyarországon folytatná a pályafutását. Hakolát a héten tovább teszteli a szakmai stáb és azután dől el, hogy a DVSC-be szerződik-e.

Olvasói sztorik