NB I

Óvatosan várja a Pécset a Vasas

Az újonc Pécsi MFC lesz szombaton 17 óra 30 perctől a Vasas-Híd vendége az OTP Bank Liga második fordulójában.

– Nagy hiba lenne egy kézlegyintéssel elintézni a Pécset, csak azért, mert újonc – intett óvatosságra a találkozóval kapcsolatban Komjáti András, az angyalföldiek mestere a klub honlapján. – Nyilván nem véletlenül kerültek fel az első osztályba, amit az is alátámaszt, hogy az első fordulóban legyőzték a szombathelyieket. Pécsett is meglehetősen nagy változások történtek a keretben, így érdekes mérkőzésre számítok. Illetve arra, hogy a lefújás után mi örülhetünk, mert hazai környezetben igazán csak a három ponttal lennék elégedett.

Ezzel nyilván a Vasas-drukkerek is így vannak, akik a debreceni fiaskó után alaposan ki vannak éhezve a szombati sikerre.

– A hétfői edzés előtt megtartottuk a szokásos értékelést, ahol elmondtam a játékosaimnak, hogy kinek mit kellett volna játszania Debrecenben, és bízom abban, hogy ettől rend lesz a fejekben a PMFC ellen – folytatta Komjáti. – Egyébként a szokásos edzésmunkát végeztük el a héten, és ezen azért sem változtattam, mert nem a csapat szintjén rontottunk a múlt héten, hanem súlyos egyéni hibákból kaptuk a gólokat. Ezen mindenképpen javítanunk kell.

Míg a Vasas súlyos, 5-2-es vereséget szenvedett Debrecenben a nyitányon, a baranyaiak 1-0-ra nyertek hazai pályán a Haladás ellen.

– Sokan lebecsülnek talán minket, mert nem nagy a keretünk piaci értéke, de a fociban nem ez számít igazán, hanem a jó közösség és az igazi csapat – idézi Mészáros Ferenc szavait a baranyai klub honlapja. – Az új játékosok beépítése folyamatos munka, a hozzáállása mindenkinek jó. A Vasas sötét ló, nem tudjuk, melyik arcát mutatja szombaton. Sok igazolás volt náluk, így nehéz megmondani, milyen összeállításban lépnek ellenünk pályára. Motiváltak lesznek, de mi is! Pontokért utazunk a fővárosba!

Olvasói sztorik