NB I

Marics új szerepkörben tündököl

Hiába nőtt a távolság Goran Marics, és az ellenfél kapuja között...

A hírek szerint a szerb támadó nehezen fogadta a változást, de minden eddiginél veszélyesebben játszott az Újpest ellen.

A tavalyi szezonban néha igencsak elárvultnak érezhette magát elől a Lombard Pápa légiósa, Goran Marics. Előfordult, hogy társai nem támogatták eléggé a csatárt, aki így sokszor szélmalomharcot vívott a védőkkel. Mostanra ez megváltozott, már neki kell minden támogatást megadnia a védők gyűrűjében küzdő Ferenczi Istvánnak – írja a Veszprém megyei Napló.

Bő egy hete még azt nyilatkozta Véber György, amikor a csapatfelállás változásairól kérdezték, hogy Marics nagyon nehezen akarja elfogadni a számára kijelölt új pozíciót. A pápai tréner ugyanis nem legelöl a darálóban, hanem kicsit hátrébb számított a szerb támadóra. Az Újpest elleni mérkőzésen aztán bizonyosodott, hogy nem is olyan idegen tőle ez a poszt. Hiába játszott a kaputól távolabb, rendre felért a beadásokhoz, csapata legveszélyesebb játékosa volt, ráadásul a győztes gólt is ő szerezte a Szusza Ferenc Stadionban.

Marics a hétvégi győzelemről és új szerepköréről is nyilatkozott.

– Jó mérkőzés volt, a csapat minden tagja jól játszott – vélekedett a szerb játékos. – A helyzetek alapján lehetett volna egy-három vagy akár egy-négy is az eredmény. Sajnos az elején elszalasztottuk a lehetőségeket, Cesar Quintero és én is nagy helyzetet hagytunk ki. Végül sikerült betalálnom, a gól nemcsak nekem, de a csapatnak is nagyon fontos volt. A kihagyott hatalmas helyzetem miatt nem bánkódom, persze ha nulla-nulla maradt volna az állás, akkor utólag bosszantott volna.

– Véber György leült velem beszélni, hogy szerepeljek ebben a pozícióban, és én elfogadtam, nincs vele semmi gond – magyarázta Marics. – Könnyű volt itt játszanom, főleg azért, mert a körülöttem lévő csapattársak is jól teljesítettek. Quintero, Ganugrava, Lovrencsics és Ferenczi is nagyon jó meccset játszott, jól megértettem magam velük, így pedig nem volt nehéz dolgom.

A szerb támadónak Pápára érkezésekor határozott elképzelései voltak saját teljesítményét, illetve csapata szereplését illetően. Most azonban már nem tervez előre.

– Most nem tűztem ki magam elé, hogy hány gólt szeretnék lőni – közölte Goran Marics. – Mindig csak az előttem álló mérkőzésre akarok koncentrálni, jelen esetben a Siófok ellenire. Jó lenne most is nyerni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.