NB I

NB I: még több légiós

Az eddig lejátszott hét élvonalbeli mérkőzés remek összehasonlítási alapot szolgáltat a tavalyi nyitányhoz, ahol szintén csak hét találkozóra került sor.

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete már akkor is felhívta a figyelmet, hogy drámaian megnőtt a légiósok száma, hiszen két év alatt 25-ről 35 százalékra nőtt a külföldiek aránya. Az előző nyitányon (hét mérkőzésen) ugyanis 128 magyar mellett 68 légiós (összesen 196 játékos) lépett pályára – írja a hlsz.hu.

A trend idén is folytatódni látszik. A hétvégén lejátszott hét bajnokin 123 magyar és 72 külföldi (összesen 195 játékos) szerepelt. A légiósok aránya a tavalyi nyitányon 34,7 % volt, most 36,9 %, tehát 2,2 %-kal nőtt a külföldiek aránya. Három csapatnál igen szembetűnő a változás. Zalaegerszegen az előző szezonban tíz magyart és négy külföldit szerepeltettek az első fordulóban, most hat magyart és nyolc külföldit, itt jelentősen nőtt a légiósok aránya.

Két csapatnál viszont éppen ellentétes a folyamat: Győrben a 2/12-es arányszám 7/7-re módosult, tehát alaposan csökkent a légiósok szerepe, de a Honvéd együttesénél is hasonló a változás, mert a tavalyi 4/10-es idénykezdeti mutató most 7/6-os trendváltozást jelez a magyar játékosok javára.

Olvasói sztorik