NB I

A lendület nyert az összeszokottság ellen

A Haladásnak győzelmi esélyei voltak, Halmosi Péter kiállítása után mégis 1-0-ra kikapott a Pécsi MFC otthonában.

Az OTP Liga nyitófordulójában az újonc Pécs otthonába látogatott a Haladás Sopron Bank. A hazaiak négy évet vártak az élvonalra. Szemmel láthatóan ki voltak éhezve a minőségi focira a baranyai szurkolók, hiszen közel négyezren látogattak ki a stadionba – írja a vasiak hivatalos honlapja.

Fogadkoztak is a hazaiak, akik alaposan kicserélték keretüket az NB II-es bajnoki cím megszerzése után. Matyi Dezső tulajdonos például a szezon előtt azt nyilatkozta, az első tízbe várja csapatát. Mellettük szólt az újonc lendülete, az összeszokottság viszont a Haladás felé billentette a mérleg nyelvét.

Aczél Zoltán, a szombathelyiek vezetőedzője sokáig gondolkozott azon, hogy Kovács Istvánt vagy Marian Slukát tegye be a kezdőcsapatba, s végül úgy döntött, mindkét játékosnak bizalmat szavaz.

Eleinte csak mezőnyjáték folyt a pályán, sokat kellett várni, mire igazán nagy helyzetet láthattak a nézők. A Haladás irányított, a PMFC biztos védekezésre rendezkedett be. Aztán mindkét kapu előtt adódott egy-egy nagy helyzet: előbb Nagy I Gábor bombáját, majd Kenesei szabadrúgását védte óriási bravúrral a hazaiak kapusa, igaz egyszer Guzmicsnak is tisztáznia kellett a kapu torkából. Gól ugyan nem született 45 perc után, de az iramra nem lehetett panasz.

A szünet után is a Haladás játszott jobban, a pécsiek sokszor csak nyomozták a labdát. Aztán jött egy váratlan fordulat: Németh Ádám játékvezető második sárga lapja után kiállította Halmosi Pétert. Ettől aztán megzavarodott a szombathelyi gépezet. Ráadásul a gondokat tetézte, hogy a csereként beállt Sipos Norbertet húsz másodpercnyi játék után sérülés miatt le kellett cserélni. A sors furcsa fintora, hogy Aczél Zoltán már Halmosi szabálytalansága előtt megérezte, hogy változtatnia kell, a cserelap már ki volt töltve, amikor villant a piros lap.

A baranyaiak, kihasználva emberelőnyüket, átvették a játék irányítását, és a padról beszálló Andorka ajtó-ablak ziccerénél csak a szerencse mentette meg a Haladást, amely ekkor még megúszta a gólt. Úgy tűnt, a kezdeti ijedtség után sikerül rendeznie sorait a vendégcsapatnak, amely ismét kapuja elé szögezte a Pécset. Dibusz Dénes kapus azonban a helyén volt, és mindent kivédett.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a baranyaiak egy kontra után megszerezték a győztes találatot. Bár nem adta fel a Haladás, hiába próbált meg mindent tíz emberrel is, a gól nem jött össze, így végül a szervezett, taktikus futballal előrukkoló újonc PMFC 1-0-ra legyőzte a tavalyi bajnokság nyolcadik helyezettjét.

Elszakadt Sipos Norbert oldalszalagja?

Az első diagnózis szerint súlyos a szombathelyi középpályás sérülése: elszakadt a térdében az oldalszalag – értesült dr. Kelemen Pétertől a Haladás honlap.

A csapatorvos azt mondta, megítélése szerint a középső szalagok sérülése nem súlyos, míg az oldalszalagokkal kapcsolatos végső és pontos diagnózist egy újabb vizsgálat után tudja felállítani. Azt már a lefújás után sejteni lehetett, hogy nagy a baj, hiszen a be-, majd lecserélt Sipost a gyúró az ölében vitte az öltözőbe.

Sipos a vizsgálatok után, és megérzésére hagyatkozva abban reménykedik, hogy a mostani eset nem annyira súlyos, mint korábbi hasonló sérülése. Egy biztos, törés és repedés nincs. A sérült térd pedig nem dagadt be, így hétfőn folyatódnak a vizsgálatok. Ekkor derül ki az is, hogy mennyire sérültek a szalagok és mennyi kihagyás vár a focistára.

Olvasói sztorik