NB I

Bemutatkoztak az új Vasas-játékosok

Szezonnyitó szurkolói ankétot tartott az Illovszky Stadion fedett lelátóján a Vasas-Híd csapata.

A bajnokság rajtja előtt két nappal megtartott eseményen a menedzsmentet Erdős László ügyvezető igazgató, a szakmai stábot Komjáti András vezetőedző, a megújult játékoskeretet pedig a csapatkapitány Gáspár József mellett az új fiúk, Bárányos Zsolt, Milos Jokic, Marko Simic és Homma Kazuo képviselték – áll a klub vadonatúj honlapjának beszámolójában.

Erdős László ügyvezető elismerte, hogy a keret valóban jelentős átalakuláson ment át, ám akik maradtak és jöttek, azokban maradéktalanul bízik a vezetés. Ugyanakkor alapkövetelmény valamennyi futballistával szemben, hogy minden mérkőzésen úgy lépjenek pályára, hogy kilencven percen keresztül megfeszülnek a győzelemért. Akinek a játékában ez nem lesz benne, azzal szemben nem lesznek elnézőek – fogalmazott az igazgató. Nemcsak az arcok újak a csapatban, hanem a szemlélet is: a Vasas-Híd a jövőben még inkább törekszik majd arra, hogy javítsa a kapcsolattartást a szurkolókkal, és lehetőségeihez mérten a stadion színvonalát is emelje.

Másodikként a vezetőedző, Komjáti András szólalt fel, aki a tavasszal kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fáy utcában kölcsönben szerepelt labdarúgók értékét növelte a jó szereplés, ám ennek babérjait már az anyaegyesületek aratják le. Éppen ezért a mostani átigazolási szezonban az volt a cél, hogy olyan játékosok kerüljenek Angyalföldre, akikkel hosszabb távon is számolhat a szakmai stáb. A vezetőedző elismerte, hogy kicsit nehézkesen indult be a játékos-mozgás, de úgy véli, hogy akik jöttek, azok valóban tenni akarnak a klubért. A szakvezető nem akar előre kifogásokat keresni, ám elmondta, hogy a kondíció még nem mindegyik futballistánál az igazi, és ahhoz is idő kell, hogy összecsiszolódjon a társaság.

A csapatkapitány Gáspár József is megerősítette mestere szavait, és aláhúzta azt, hogy még nem sikerült abban a felállásban pályára lépniük, mint ahogy várhatóan Debrecenben teszik majd, de csúszva-mászva, a megfelelő hozzáállással igyekeznek kompenzálni a most még felbukkanó hiányosságokat. A hátvéd az esélyeket illetően egyelőre nem akart találgatásokba bocsátkozni, viszont annyit kért a szurkolóktól, hogy az első fordulókban ne feltétlenül a szép játékot kérjék számon a csapaton.

Elhangzott, hogy Lázok Jánost még egy évig érvényes szerződés köti a Vasashoz, ám megfelelő ajánlat esetén a játékos távozhat. Ő mindenféleképpen más csapatnál szeretné folytatni a pályafutását, és bár a Fáy utcában edz, szándékai miatt Komjáti András nem számol vele a jövőben. Homma Kazuo szóban megállapodott a folytatásról a vezetőkkel, az ő ügyére napokon belül pont kerülhet. Hasonló a helyzet a kameruni hátvéddel, Makadji Boukarral is, illetve a következő egy-két hétben további labdarúgók érkezése is várható. Ponczók Csabát ugyancsak szívesen látnánk Angyalföldön, ám őt továbbra is csak kölcsönbe engedné el a Videoton, így a két klub folyamatosan tárgyal, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az álláspontok. A kapusposztra érkezhet a szlovák Lubos Ilizi, vele kapcsolatban szintén egy-két napon belül várható döntés.

A Vasas-Híd gazdasági helyzetével kapcsolatban Erdős László elmondta, hogy jogi kötöttségek miatt a részleteket nem tárhatja a nyilvánosság elé, illetve ezek nem is feltétlenül kell, hogy kikerüljenek a klubépület falai közül. Nem tagadta, hogy voltak elmaradások és csúszások, ám törekednek arra, hogy folyamatosan nyugodt körülményeket tudjanak teremteni a futballistáknak. A Híd Akvizíciós Zrt-nek komoly tervei vannak a csapattal, éppen ezért tett bele pénzt, és ez a jövőben sem lesz másként. Természetesen az általános gazdasági helyzet nem könnyíti meg a helyzetét, így a vezetőség szívesen vár minden segítséget, és bárkivel asztalhoz ülnek, aki támogatni akarja és tudja a labdarúgókat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik