NB I

Visszaköszönt, amit edzésen gyakoroltak

A szombati bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a Diósgyőr a szlovák Tatran Presov ellen.

A találkozón már három góllal is vezetett a Diósgyőr, de a lelkes vendégek remek hajrával egyenlítettek (3-3) – írja a DVTK hivatalos honlapja.

A mérkőzés 34. percében egy kapu elé ívelt labdára Ivan Rados mozdult ki, és összeütközött Savo Rakoviccsal. A szerb védőt lecserélése után kórházba kellett szállítani. A vizsgálatok után megállapították, hogy sérülése súlyos, bordatörést szenvedett. Igor Gal kisebb betegség miatt nem lépett pályára.

– A játék képe alapján hízelgő a szlovákokra nézve a 3-3-as végeredmény – értékelt Benczés Miklós vezetőedző. – Rengeteg veszélyes támadást vezettünk, sok gólhelyzetet alakítottunk ki, amelyből Lippai Ákos kettőt, Seydi egyet értékesített, de ne feledjük el azt sem, hogy George Menougong és Francisco Gallardo is lőtt kapufát. Örömteli, hogy nagyon sok dolog visszaköszönt abból, amit az edzéseken gyakoroltunk.

A tréner boldogsága nem lehet felhőtlen, hiszen Savo Rakovic megsérült, és előre láthatóan hosszú ideig nem számíthatnak rá, így Vicente Arzéval együtt már két hiányzója van az együttesnek.

– A mérkőzés egyik célja az volt, hogy lássam mire képesek a tartalékok, ki az, aki akár a jövő héten mérkőzés közben beszállva hozzá tud tenni a játékhoz – folytatta Benczés. – Megmondom őszintén, nem lettem okosabb. Összességében pozitív, hogy a kezdőcsapat ütőképes lehet, azonban nekünk nem egy-két meccset kell megnyernünk, hanem egy hosszú bajnokság vár ránk. Eközben érhetnek minket kellemetlen meglepetések, ami alatt nem a váratlan vereséget értem ezúttal, hanem azt, hogy sérülés, eltiltás miatt eshetnek ki játékosok, akiket nehéz lesz pótolni.

Olvasói sztorik