NB I

Vasas-vereség Ausztriában

A Vasas-Híd felkészülési mérkőzésen 3-0-ra kikapott az osztrák második liga bajnoka, az FC Trenkwalder Admira otthonában.

Az óriási melegben lejátszott találkozón kevés helyzetet alakítottak ki csapatok. Ezek közül legnagyobb a 22. percben a magyar csapatnál adódott, amikor Homma lövését hárította nagy bravúrral a hazai kapus, csakúgy, mint Bakos duplázását. A félidőre mégis a hazaiak vonulhattak előnnyel, mivel Janjusevic ügyetlenkedése után Froylam Ledezma résen volt, és kihasználta az adódó lehetőséget – tudósít a hivatalos honlap.

A fordulás után egyből – egy tizenhatoson belüli akasztás után – büntetőt ítélt a játékvezető, és máris 2-0 volt az osztrákok javára. Sőt nem sokkal a vége előtt egy vitatható szituáció után újabb tizenegyest rúghattak a vendéglátók, és ezzel ki is alakították a 3-0-s végeredményt.

– Az eredmény ellenére nem játszottunk alárendelt szerepet, de akadt jó néhány olyan hiba, amelyeket a bajnokság rajtjáig mindenképpen ki kell javítanunk – értékelt Komjáti András vezetőedző. – Sajnos a középpályáról nagyon hiányzott egy fazonszabász, olyan, aki szervezte volna a játékunkat. A csatárainkat nem voltunk képesek kiszolgálni, igencsak döcögött a támadójátékunk. A védelem a három kapott gól ellenére is jól működött.

A tréner szerint Makadji Boukar jó megoldásnak tűnik a védelem jobboldalán, de amióta Nyíregyházán befejezte a szezont, gyakorlatilag alig edzett.

– Sajnos többekkel is ez a problémám, hiszen a régiek június eleje óta keményen dolgoztak, és jó fizikai állapotban vannak, de az újonnan érkezők keveset is tréningeztek velünk, és ráadásul többnyire szabadságról érkeztek, úgyhogy nekik már a bajnokság alatt kell majd a szükséges terhelést megkapniuk – zárta szavai Komjáti.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik