NB I

Fontos volt győzelemmel kezdeni

Lipták Zoltán, a bajnoki címvédő Videoton csapatkapitánya elismerte, hogy játszottak hibátlanul a Szuperkupa-mérkőzésen, de jó úton jár az együttes.

Lipták Zoltán számára több szempontból is emlékezetes volt a Kecskemét elleni, 1-0-ra megnyert mérkőzés. Csapata elhódította a Szuperkupát, azonban a csapatkapitány piros lapot kapott, ami finoman szólva is megkérdőjelezhető volt – írja a klub hivatalos lapja.

– Nagyon fontos volt, hogy győzelemmel kezdtük az új szezont, ráadásul sikerült visszavágnunk a Magyar Kupa döntőjében elszenvedett vereségért is – kezdte Lipták. – Tisztában vagyok vele, ahogyan a csapat többi tagja is, hogy nem volt hibátlan a játékunk, de jó úton járunk. Tudom, nem kifogás, de nem emlékszem arra, hogy én valaha is játszottam volna ekkora hőségben. Főleg az első félidőben volt nagyon zavaró a harminc fok feletti hőmérséklet. A szakmai stáb külön felhívta a figyelmünket arra, hogy keményen kell játszanunk, hiszen várható volt, hogy a hazaiak is küzdeni fognak.

Lipták Zoltán szerint bár nem állítható, hogy durva meccs volt, és valahol a fehérváriak hibája is, hogy nem tudtak olyan harcosak, kemények lenni, mint a kecskemétiek.

– Ezen mindenképpen változtatnunk kell a jövőben – mondta határozottan a csapatkapitány. – Természetesen a kiállításommal nem értettem egyet, a játékvezető nagyon elnézte a dolgot, de azt hiszem, ő is érezte, hogy rossz döntést hozott. Annyit mondott nekem az eset után, hogy sajnálja, ő így látta, de majd megnézi a mérkőzés után a tévéfelvételt. Tulajdonképpen én már nem is foglalkozom vele. Történt, ami történt, a játékvezető is ember, ő is hibázhat. Tragédia nem történt, legfeljebb majd kihagyom a jövő évi Szuperkupa-meccset!

Egyik sérülés sem súlyos

Két Videoton-játékos is megsérült a Szuperkupa-mérkőzésen.
– Elek Ákos egy szerencsétlen ütést kapott az állára, és kívül-belül felrepedt a szája – mondta Dr. Kovács Tibor csapatorvos. – A legnagyobb problémát az okozta, hogy mérkőzés közben a vérzést elég nehéz volt csillapítani. Az akut szakaszon túlesve viszont ez már nem nagy probléma, hamar meg fog gyógyulni. Néhány napig még az étkezésben és a mimikában – például mosolygásban – kicsit zavarni fogja Ákost a száján lévő seb, de ismétlem, a legfontosabb dolog az, hogy nem egy súlyos sérülésről van szó.
Sándor Györggyel még az éjjel bementek a kórházba, mert félő volt, hogy a bal lábujján megrepedt a csont, ugyanis mérkőzés közben ráléptek a lábára.
– Szerencsére a röntgen ezt nem támasztotta alá, úgyhogy zúzódással megúszta a középpályás – folytatta a doktor. – Még az éjjel megkezdtük a terápiát, jegeltük és különböző pakolásokat raktunk a sérült lábujjra, amely csillapítja a duzzanatot és a vérömlenyt. Ezt követően derül majd ki, hogy érez-e még bármilyen fájdalmat. Vele kapcsolatban is úgy fogalmaznék, hogy gyors gyógyulásra számítok.

Olvasói sztorik