NB I

Nagyon várják az első tétmeccset

Kabát Péter bízik benne, hogy a fiatalok ott folytatják, ahol az előző szezonban abbahagyták.

Fontosnak tartja a szombati, Dunajska Streda edzőmeccset Kabát Péter, aki számára az volt a legfontosabb a felkészülés során, hogy ne sérüljön meg, és minél jobb erőben kezdhesse a bajnokságot. Szerinte a csapat már nagyon várja a bajnoki rajtot, az első tétmeccset, mert a siker nagy lökést adhatna a fiatal keretnek – írja a klub hivatalos honlapja.

– Eddig minden a tervek szerint alakul – mesélte Kabát Péter. – Én szerettem volna sérülések nélkül végigdolgozni a felkészülést, ami eddig sikerült. Remélem, nem jön közbe semmi, és százszázalékos állapotban kezdem a bajnokságot. A csapat is egyre jobb formában van, úgyhogy a többiek nevében is mondhatom, nagyon várjuk már az első tétmeccset. Nagyon örülök annak, hogy itthon kezdünk, jó hangulatban, és bízom benne, hogy sokan kijönnek majd a meccsre. Mindenképpen le kell győznünk a Pápát, mert a siker nagy lökést adhatna a csapatnak.

A támadójátékos elmondta azt is, hogy bár jó erőben érzi magát, de a formája még nem az igazi.

– Mivel az elsődleges tervem az volt, hogy minél jobb erőben legyek, ezért a formám hagy maga után kívánnivalót – ecsetelte Kabát Péter. – Ezért is fontos számomra a szombat esti edzőmeccs, szeretnék jól és eredményesen játszani. Ha valami még nem megy jól, akkor sem fogok idegeskedni, hiszen a jövő héten még lesz időnk csiszolni a játékot. Fiatal a keretünk, de nagyon jó játékosok vannak Újpesten. Az előző szezonban sokan rutint szereztek, viszont kellenek a tapasztalt futballisták is. Ezért örülök, hogy Fehér Csaba érkezett, Rajczi Péter pedig itt maradt. Remélem, a fiatalok ott folytatják, ahol abbahagyták…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik