NB I

Iksz a kecskeméti főpróbán

Döntetlennel zárta utolsó felkészülési mérkőzését a KTE-Ereco, amely a román élvonalbeli Gloria Bistrita csapatát fogadta kedden.

Noha a pénteki Szuperkupa-mérkőzés főpróbájának tekinthető keddi meccset fiataljaival kezdte a Kecskemét – Urbán, Gyurcsó, Patvaros és Tölgyesi is helyet kapott a kezdőben –, ez nem látszott a hazaiak játékán. A szerb Vojvodina elleni első félidei szenvedéssel szemben most rögtön a közepébe csaptak az alföldiek, és Stokics révén már első helyzeteik egyikét értékesítették. A játékrész derekán a második hazai találat is megszülethetett volna, de a nagy helyzet kimaradt, így a szünetben maradt a 1-0-s KTE-vezetés – tudósít a kesport.hu.
Nem úgy alakultak a dolgok a második félidő elején, ahogy a hazaiak gondolták: még fel sem ocsúdtak a szünetből, amikor a vendégek egy jobb oldalon vezetett támadás végén egyenlítettek. A románok egyébként is jóval agilisabb játékot mutattak, mint az első felvonásban, igaz, most a kecskemétiek sem voltak olyan magabiztosak. A hatvanadik perc tájékán Tököli Attila, Máté Gergő, az utánpótlás-válogatott Oláh Máté, és a nyári szerzemény, Igor Pisanjuk érkezett, de ez sem változtatott jelentősen a játék képén, végül maradt az 1-1-es döntetlen.
A félidőben beállt egy Kecskeméten eddig ismeretlen fiatal labdarúgó, Forró Gyula. A 23 éves játékos a Soroksár, a BKV Előre és az MTK másodikszámú együttesében fordult meg korábban. A tavalyi esztendőben 22 másodosztályú meccsen lépett pályára és egy gólt szerzett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik