NB I

Lendületbe jött a ZTE

A grúz Dinamo Tbiliszi elleni meghiúsult edzőmérkőzés után lejátszotta első felkészülési találkozójára a Zalaegerszeg.

A ZTE FC szombaton Szlovéniában lépett pályára, vasárnap pedig hírverő meccset játszott Sármelléken.A szlovéniai Muraszombat mellett fekvő Beltincin az ukrán elsőligás Zsarija Luganszk ellen játszott a zalai együttes – írja a Zalai Hírlap.
– Az ukrán élvonal tagja lesz az ellenfelünk, így feltételezhető, hogy erős csapattal kerülünk szembe – mondta a találkozó előtt Csank János vezetőedző. – Mi még a felkészülés elején járunk, egyelőre fáradt is a társaság, azonban azt várom, hogy ha nem is pengés formában, de már gyors és jó iramú meccset tudunk majd játszani.
A Luganszk az ukrán pontvadászatban a 12. helyen végzett, nem számít tehát élcsapatnak. Ettől függetlenül a keretében a hazai játékosokon kívül – köztük ukrán felnőtt- és utánpótlás-válogatott kerettagok – akadnak légiósok, így ghánai, orosz, francia és szlovák futballisták is.
Végül jó játékkal és győzelemmel nyitotta felkészülési mérkőzéseinek sorát a ZTE FC, amely 2-0-ra nyert az ukránok ellen. A zalaiak között már ott melegített társaival az egyiptomi Serif Szameh Szadek Mohamed el-Szadek Szoliman, az új szerzemény is. A 23 éves védő hivatalos bemutatására ugyan még nem került sor a klubnál, de aki látta őt játszani a szombati találkozón, könnyen megállapíthatta: rendkívül energikus, erőteljes futballistáról van szó, aki a védelem bal oldalán, illetve belső védőként is nagy segítségére lehet együttesének.
A Luhanszk elleni találkozón egy másik védő, a szintén a nyári szünetben szerződtetett Rados Bulatovic is biztatóan mutatkozott be. A találkozó első fele hozott inkább lendületes, jó iramú játékot, de az látszott, hogy a ZTE FC ebben az összetételben először futballozik. Az ukránoknak akadtak helyzeteik, így a legjobbkor jött Rajcomar előkészítése után a most már a csapattal készülő Turkovs találata (1-0). Ami az ellenfelet illeti, a Luhanszk érezhetően előrébb tart a felkészülésben, hiszen náluk hamarosan kezdődik a pontvadászat. A lényeg, hogy ha nem is sziporkázó, azonban élvezetes játék zajlott a pályán. Horváth Andrást sajnos egy rúgás következtében le kellett cserélni. A félidő zárása előtt megint Rajcomar adott remek ütemű kiugratást, amely – úgy tűnt – nem jut el az elöl lévőkhöz, de végül szerencsés mozdulattal Kamber pofozta a labdát a hálóba (2-0). Rajcomar iránt egyébként továbbra is több csapat érdeklődik, információink szerint most már a holland Den Haag is.
A találkozó második felében mindkét edző több cserét hajtott végre, Ahmet Delic pedig végleg eldönthette volna a találkozó sorsát: két alkalommal is jó helyzetből lőtt mellé, illetve fölé. A mérkőzés dinamikája a folytatásra is megmaradt, bár több hiba csúszott a játékba és az iram is lanyhult. A végén az ukránok szabadrúgásból még lőttek egy kapufát, de az eredmény nem változott: a ZTE FC 2-0-ra nyert, de ennél fontosabb, hogy akadtak biztató jelenetek a pályán, amely alapot adhat arra, hogy tovább csiszolódik az új összetételű csapat.

A zalaegerszegiek vasárnap sem pihentek, ugyanis egy meghívásnak tettek eleget. Sármellékre utaztak, ahol a helyi csapattal hírverő találkozót játszottak. A ZTE 14-0-ra győzött, ám a csapatból ezúttal hiányzott az előző nap szerepelt egyiptomi Serif, aki viszont a lelátón ott ült, valamint Turkovs, és a sérült Horváth és Bogunovic. A mintegy ötszáz néző előtt lejátszott találkozó szünetében köszöntötték a kisiskolák országos diákolimpiai döntőjében aranyérmes sármelléki iskola csapatát, amely tagjainak – többek között – Csank János, a ZTE FC edzője is egyenként gratulált. Nagy élmény volt ez a fiataloknak.
– Bevallom őszintén, kicsit tartottam az ukránok elleni mérkőzéstől, hiszen az első felkészülési találkozónk volt, míg az ellenfél számára hamarosan kezdődik a bajnokság – mondta Csank János vezetőedző. – Jó iramú, gyors és pörgős volt a mérkőzés, de felvettük a ritmust, számunkra ez volt a legfontosabb, s még azt is kiemelném, hogy remek talajú pályán játszottunk. Az új játékosok sem okoztak csalódást, persze a munkát folytatni kell.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik