NB I

Hengerelt a Haladás

A Haladás 3-0-ra nyert felkészülési mérkőzésen az ukrán élvonalbeli Metallurg Donyeck ellen, az ausztriai Bad Tatzmannsdorfban.

A szombathelyiek ellenfele az ukrán élvonal legutóbbi nyolcadik helyezettje volt. A Donyeck az előző héten az Újpestet fogadta edzőmeccsen az osztrák fürdővárosban, és 2-0-ra nyert – írja a Vas Népe.
A találkozó első félideje remek iramú, kemény csatát hozott. Mindkét csapat szervezetten, stabilan játszott, így komoly helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. Fordulás után az ukránok a teljes csapatot lecserélték, míg a vasiak fokozatosan cserélgettek. A második játékrészben a Haladás lassan átvette az irányítást, és a hajrában bedarálta ellenfelét. A támadó középpályásként bevetett horvát próbajátékos, Gordan Vuk mérsékelt teljesítménnyel rukkolt elő, a szünetben lehívta őt a pályáról Aczél Zoltán vezetőedző. Nem valószínű, hogy szerződést kap.
– Két ellentétes félidőt láthattunk – értékelt a szombathelyiek trénere, Aczél Zoltán. – Az első félidei Donyeck Európa Ligás csapat volt, a második félidei már egy gyengébb társaság. Ettől függetlenül az első játékrésszel is elégedett voltam, hiszen a védekezést akartuk gyakorolni egy erős rivális ellen, a srácok pedig fegyelmezett futballoztak, nem hagyták kibontakozni az ukránokat. A második félidőben a cseréink jól szálltak be, a három rúgott gólunk pedig önmagáért beszél. Ellenfelünk két hét múlva már bajnokit játszik, jóval előrébb jár a felkészülésben, mint mi. Ennek tükrében pedig igazán jó eredményt értünk el. Győztünk, de még bőven vannak hiányosságaink, még sok munka vár ránk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.