NB I

A program kész, a keret alakul

Másfél hete edz a Kaposvári Rákóczi futballcsapata, és a játékosok most már azt is tudják, sorrendben mely ellenfelekkel mérkőznek majd az őszi szezonban.

– Ahogy a neve is mutatja, ez sorsolás, tehát a sors hozta úgy, hogy ebben a sorrendben kell játszanunk az ellenfelekkel az őszi idényben – mondta Sisa Tibor vezetőedző. – Csak azt tudom hozzáfűzni, hogy az elmúlt évadban is minden egyes mérkőzésen minden egyes pontért meg kellett küzdenünk, és nem szeretnénk, hogy máshogy legyen ez a következő bajnokságban.
A keret összetétele folyamatosan alakul, továbbra is több játékost tesztel a Kaposvári Rákóczi szakvezetése.
– A bajnoki program elkészítése előtt egyeztették az egyes klubok kéréseit, és ezután, az idei helyezési számok segítségével alakították ki a programot – mesélte Illés János ügyvezető a klub hivatalos honlapján. – A mi kérésünk mindössze annyi volt, hogy az Ifjúsági Futballfesztivál miatt itthon kezdjük a pontvadászatot. A program alapján úgy gondolom, jól sikerülhet a szurkolók nyári kiszolgálása: jó időben, jó csapatok ellen lép majd pályára az együttes.

A kaposvári csapat természetesen közben napi két edzéssel készül az új évadra.
– A héten több futballistát is tesztel a szakmai stáb – árulta el az ügyvezető. – Alacsonyabb osztályból érkezett magyarok és külföldiek szerepelnek a próbajátékosok között. Neveket egyelőre nem szeretnék említeni, de a hétvégéig több új labdarúgó érkezését is bejelenthetjük. Az a célunk, hogy annyi új futballistát szerződtessünk, ahányan távoznak a klubtól.
Az már korábban eldőlt, hogy Grúz Tamás, Kovács Zoltán, Oláh Lóránt, Milinte Árpád és André Cabete Portulez is távozik. Lejárt a szerződése Strublics Józsefnek, valamint a védő Zahorecz Krisztiánnak is, de a védővel még egyeztetnek az esetleges folytatásról. Illés János elismerte, hogy szívesen látnák Kaposváron az Újpestről távozó Rajczi Pétert, de jelenleg nem tárgyalnak vele.

Olvasói sztorik