Megyei foci

Edző ütött játékost, majd a szurkolók is pályára rohantak a magyar bajnokin

Az MLSZ és a rendőrség is vizsgálódik.

Vasárnap Gencsapátiban rendezték meg a Gencsapáti–Ják Vas megyei másodosztályú meccset. Null-null volt az állás a negyvenedik percben, amikor a hazaiak egyik játékosa buktatta a jáki csapat tagját. A jáki focistát ápolni is kellett, ezért a pályára ment a vendég edző, közben pedig állt a játék – számolt be a találkozó eseményeiről a Nyugat.hu.

Olvastad már?
Nem nyugszik bele az MLSZ döntésébe a Ferencváros

A portál információi szerint ekkor ment be a pályára a hazaiak vezetője is, aki a jákiak 16-os mezben játszó játékosát előbb lökdösni kezdte, majd meg is ütötte. Ekkor aztán több cserejátékos és néző is bement a pályára, kisebb lökdösődés és szópárbaj kezdődött. A játékvezető rövid időn belül úrrá lett a helyzeten, majd a hazaiak mesterét kiállította, aki így a pálya egy másik, a nézőknek fenntartott helyéről nézhette csak a meccset.

Még a bírót is összezavarta az eset Fotó: Getty Images

A rendbontás egyébként megzavarhatta a játékvezetőt is, mivel a jáki játékost buktató gencsi focista helyett egy másik labdarúgónak ítélt sárga lapot.

A Nyugat.hu úgy tudja, a gencsi vezető ügye már az MLSZ Vas megyei igazgatósága előtt van. Telefonon beszéltek a megyei igazgatóval, aki azt mondta, az eset a Fegyelmi Bizottsághoz futott be, és mivel ő nem tagja ennek a grémiumnak, így nem tud érdemben hozzászólni az esethez. Azonban azt mondta, hogy csütörtökön ismerhető meg a bizottság heti rendes ülésének döntése.

A jáki edzőtől azt az információt kapták, hogy a megütött játékos rendőrségi feljelentést tett az ügyben.

A meccset egyébként a hazaiak nyerték 1-0-ra.

Nem ez az első eset, hogy a jákiak balhés meccsbe keverednek. A bajnokság első fordulójában Szentpéterfán szaladtak el az indulatok. Akkor a jákiak 2-1-re vezettek, amikor egy kiállítást követően a nézők a partjelzőt fojtogatni kezdték. Az a meccs végül félbeszakadt.

Időközben a Gencsapáti edzője is megkereste a portált, aki elismerte, hogy rendbontás volt, de szerinte az eset nem úgy történt, ahogy azt a lap informátora elmondta. Szerették volna megírni azt, hogy szerinte hogyan történt az eset, bővebben azonban nem nyilatkozott.

Olvasói sztorik