Megyei foci

Nyolcan is nyertek, hazazavarták a részeg partjelzőt

Mesterhetes a somogyi megye kettőben, leukémiás gyerek álmát váltották valóra Nógrádban - nézzük, mi történt hétvégén a legalsók ligákban!

Gyorsan szeretnél értesülni a focivilág híreiről? Csatlakozz hozzánk facebookon! Klikk.

Baranya megye

Pénteken egy szomorú búcsúval, a PMFC temetésével indult a hétvége Baranyában, bár utólag kiderült, hogy az egész színjáték nem is a csapatról, hanem a tulajdonosról szól. Másnap azonban beindult a foci is. Az NB III-ban a Kozármisleny sima győzelmet aratott Gyulán, míg a Szentlőrinc kikapott Monoron. A megye egyben a pécsi egyetemisták megszerezték az ezüstérmet, a Siklós bronzérmes, a Geresdlak és a Szigetvár pedig még küzd a kiesés ellen. A feljutás és a kiesés eldőlt a Baranya megyei másodosztályban, viszont azt még nem tudni, hogy a Lovászhetény vagy a Palotabozsok szerzi meg az ezüstérmet. A megye három Czibulka-csoportjában a Gyód csapata egy ponttal vezeti a bajnokságot a Sellye II előtt. A megye négyben a Versend nem ment el a Márok elleni utolsó mérkőzésre.
(Baranyaifoci.hu)

Bács-Kiskun megye

Bács-Kiskun megyében mindenki az év meccsét várta: a megyei első osztályban az azonos pontszámmal az élen álló Híd SC és Kiskunfélegyházi HTK csapott össze. A meccset a hazaiak nyerték 3-2-re, ezzel szinte biztosan bajnokok lesznek – ehhez elég nekik egy pont a hétvégi utolsó fordulóban. A meccs viszont nem ért véget kilencven perc után, a pályán zajló balhéról pedig videót is láthatnak honlapunkon.
(Bácskiskunfoci.hu)

Békés megye

Békés megyében könnyek között búcsúzott az Orosháza FC: az együttes kiesett az NB III Közép-csoportjából, és mivel az önkormányzattól nem kap több támogatást, valószínűleg megszűnik. A megye egyben közel az ezüsthöz a Rákóczi, és az is eldőlt, hogy a Szarvas biztosan lecsúszott az érmekről. A megye kettőben az Elek ünnepelhetett bajnoki címet.
(Békésfoci.hu)

Borsod megye

Már nem lehet bajnok a Putnok, a borsodi együttes vereséget szenvedett Hatvanban, így eldőlt, hogy a Kisvárda nyerte az NB III Keleti-csoportját. A megyei első osztályban nem voltak nagy izgalmak, hiszen az már a múlt héten eldőlt, hogy a Tállya a bajnok, és az is biztos, hogy vállalja az NB III-as szereplést. A megyei másodosztályban voltak érdekes meccsek. Az Északi-csoportban a Bánhorváti fantasztikus találkozón megverte az Ózdot, így a bajnokságot is behúzta. A keleti szuperrangadón, ezer néző előtt a Szerencs idegenben verte a Tokajt, így átvette a vezetést a tabellán. Itt maradtak még izgalmak az utolsó körre.
(Bazfoci.hu)

Csongrád megye

Csongrád megyében az utánpótlásban született a legérdekesebb sztori: a megye kettes L-IT-SZEAC Gyálarét ificsapata létszámhiány miatt hármas emberhátrányban kezdett, mégis legyőzte a Nagymágocsot. A megye egyben a Mártély már az első félidő végén levonult az UTC-pályáján, így tüntettek a játékvezetői ítéletek ellen. A megye kettőben csak az utolsó két forduló dönt, még négy csapat is bajnok lehet. (Csongrádfoci.hu)

Fejér megye

A megye egyben továbbra is a második helyért csatázik a Mór, Velence páros, mindkét együttes 64-64 egység birtokosa. A megye kettőben a bajnok Sárosd félidőnként hét-hét góllal keserítette ellenfelét. A megye háromban a Sárszentmiklós II játék nélkül gyűjtötte be a bajnoki címet. (Fejérfoci.hu)

Győr-Moson-Sopron megye

A megye egyes bajnok Csorna mögött kialakult a dobogósok sorrendje: idén a Győrszemere és a Ménfőcsanak végez az érmes helyeken. Az ifik között az Öttevény 18-1-es győzelmet aratott nyolc emberrel felvonuló ellenfele felett. A megye kettőben elsőként a Hédervár zsebelte be a bajnoki címet, míg a harmadik vonalban a Fertőrákos ünnepelhetett elsőségét hétvégén. További három csoportban azonban továbbra sincs döntés, sőt! A Győr-Nyugat és a Csornai kvartettben is holtverseny alakult ki az élen. (Kisalföldifoci.hu)

Hajdú-Bihar megye

Hajdú megyében túl sok izgalmat nem hozott a forduló. A megyei első osztályban a Sárrétudvari és a DEAC sem hibázott és tovább harcolnak a bajnoki címért, míg a megyei másodosztályban sem változott a helyzet, a Báránd és a Püspökladány szorongatják egymást – a hétvégén pont a két együttes játszik majd egy igazi rangadót.
(Hajdubiharifoci.hu)

Heves megye

Igazi aranyos hétvége volt a megyében, három együttes is bajnokságot nyert. A megyei első osztályban a Nagyréde, a másodosztályban az Eger, a megyei negyedosztályban pedig a Kisköre nyerte meg a pontvadászatot. Az is kiderült, hogy a Nagyréde nem vállalja az NB III-as indulást.
(Hevesfoci.hu)

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A megye egyben karnyújtásnyira került az ezüstéremtől a 6-0-ra nyerő Karcag, miután a Jászapáti pontot veszített hazai pályán. A megye kettőben mesterötöst rúgott Devits Ádám, a Nagyiván 9-1-re nyert és 22 ponttal vezeti a bajnokságot – itt két fordulóval a vége előtt még öten is esélyesek a második helyre. A megye háromban bajnoki címet nyert a Cserkeszőlő, a megye négyben pedig az Abádszalók, az ifiknél nem hétköznapi teljesítménnyel futhat be győztesként a Jászkisér. (Jászkunfoci.hu)

Komárom-Esztergom megye

Komárom-Esztergom megyében egy hétvége alatt négy csapat is bajnoki címet ünnepelhetett volt, de csak kettő tette meg. A megye egyben a Kecskéd lett bajnok a Komárom ellen, a megye kettőben a Vértessomló. A két megye hármas bajnokságban kikapott a két listavezető, a Felsőgallának ez volt az első veresége idén.
(Kefoci.hu)

Nógrád megye

Nógrád megyében került sor az idei futballévad legmeghatóbb eseményére: Nagybátonyban a város néhány embere mellett az Érsekvadkert labdarúgói teljesítették egy leukémiában szenvedő gyermek álmát. A megye egyben a Palotás 10-1-es kiütésével biztosította bajnoki címét a Somos, a keleti megye kettőben a Karancskeszi nyolcat, míg a Varsány tizenötöt számolt soros ellenfelére. Nyugaton is kinyitották a gólcsapot: a Szendehely 7-0-ra, míg a Bánk 10-0-ra intézte el riválisát. A megye háromban a korábban már bajnoki címüket bebiztosító Becske, Roma SE Varsány duó mellé a közép csoportból a Mohora együttese tudta bezsebelni régiója aranyérmét.
(Nográdfoci.hu)

Pest megye

Az orosháziak először azt közölték, hogy nem állnak ki az NB III utolsó fordulójában a Vác ellen, ezért Csank János listavezető csapata már bajnoknak érezhette magát. Aztán az ellenfél visszakozott, úgyhogy mégis lesz meccs hétvégén. A megyei első osztályban kikapott a bajnok Érd, az ezüstérem pedig csak az utolsó fordulóban dől majd el a pillanatnyilag egyaránt hatvan pontos Vecsés és Dabas-Gyón között.
(Pestmegyeifoci.hu)

Somogy megye

Sötétség borult a megyére: mindhárom NB-s csapat kiesett aktuális bajnokságából, így (ha csak valamilyen átszervezés nem ad mentőövet) könnyen lehet, hogy egyetlen NB II-s egyesület sem lesz Somogyban. A megye egyben már az első és a második hely is eldőlt, a bronzéremért megy a csata – a megye kettő pedig már véget is ért, a Balatonszentgyörgy és a Magyaregres gyűjtötte be a bajnoki címet. Szintén a megye kettőben játszott parádés meccset Kuti Krisztián: a Somogysárd támadója egymaga hét gólt rúgott a Gyékényesnek.
(Somogyfoci.hu)

Tolna megye

Mindkét Tolna megyei csapat győzelemmel búcsúzott saját közönségétől az NB III Közép-csoportjában. A Bölcske emberhátrányban is gólokat szerzett és kiütötte a forduló előtt harmadik helyen álló REAC-ot! A Tolna megyei első osztályban az utolsó fordulóra maradt a bajnoki cím eldöntése, viszont a megyei másodosztály keleti csoportjában a Szekszárd II húsz gólt rúgott Pálfán, így az utolsó forduló előtt bajnoki címet ünnepelhettek. Érdekesség, hogy a csapat játékosedzője Czinkon Szabolcs mesterötöst ért el a találkozón.
(Tolnafoci.hu)

Vas megye

Vas megyében egy részeg asszisztenssel kezdődött el a Lukácsháza–Vasszécseny megye kettes ifjúsági mérkőzés, majd a kiérkező Szarka Zoltán, a játékvezetők elnöke hazazavarta. A közjáték nem zavarta meg a hazai csapatot, ötgólos sikerükkel megnyerték a bajnokságot. Az NB III-ban a Sárvár háromgólos győzelemmel búcsúzott saját közönségétől. A megye egyben tovább tart a küzdelem a második hely megszerzéséért. A megye kettő Sárvár-csoportjában a Rum csapata lett a bajnok. A megye három Szombathely- és Sárvár-csoportjában is eldőlt hétvégén a bajnokcsapat kiléte, előbbiben a Bozsoki SE, utóbbiban az Ostffyasszonyfa SE ünnepelhetett.
(Vasifoci.hu)

Veszprém megye

A megye egyben az Úrkút és az üldöző FAK sem tudott nyerni hétvégén, így a tényleges döntés az aranycsatáról az utolsó körre maradt – igaz, csoda kellene a címvédő bukásához. Egy osztállyal lejjebb begyűjtötte a bajnoki elsőséget a Dudar, miután az üldöző Ősi felett 4-2-es győzelmet ünnepelhetett. A Megye IV. hétvégi fordulója után maradt az egy pont különbség a Kislőd és az Apácatorna között, így a döntés az utolsó fordulóra maradt az elsőségről. A déli kvartettben a Tapolcai ÖFC legyőzte a Dörgicsét, így az élmenők 56-56 pont birtokában várják az utolsó játéknapot. Németh G. mesterhatost jegyzett, a Kolontár egyébként 14 találattal hengerelt.
(Bakonyifoci.hu)

Zala megye

Zala megyének újra van NB I-es csapata, hétfőn este a Göcsej SK megnyerte a teremlabdarúgó NB II rájátszását, így feljutott a legjobbak közé. A ZTE idegenben legyőzte a szebb napokat is megélt Kaposvár csapatát, így a nyolcadik helyen végzett az NB II-ben. A megye egyben az Andráshida Lentiben aratott sikerével megnyerte a bajnokságot, mivel a forduló másik rangadóján döntetlen született, így behozhatatlan előnyre tett szert. A megye kettő Északi csoportban a Türje is feltette az i-re a pontot, idegenben elért sikerével bajnok lett. Délen a Zalaszentmihály 23 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát vesztette el, miután kikapott attól a Zalakomártól, akik 2013. május 5. óta nem buktak hazai pályán. A megye háromban is eldőlt minden nyitott kérdés, északon a Pakod, nyugaton a Tormafölde lett a bajnok.
(Zalaifoci.hu)

Olvasói sztorik