Az első félidőben végig fölényben futballozott a győri együttes, ennek ellenére hamar hátrányba került: egy barcikai szöglet után a védőjével nagyot birkózó Klausz lőtt közelről a vendégek kapujába (1-0).
A félidő hajrájában jött az egyenlítés: Vitális került jó helyzetbe 10 méterre a kaputól, s miután egy lövőcsellel elfektette a menteni igyekvő védőt, nagy erővel a keresztléc alá bombázott (1-1).
Fordulás után nem változott a mérkőzés képe, azaz változatlanul a vendégek futballoztak fölényben, és előbb Bíró csavart szépségdíjas gólt a barcikai kapuba (1-2).
Majd a remekül játszó és sokat dolgozó Vitális egy támadóharmadban megszerzett labdát zúdított Kocsis kapujának jobb alsó sarkába (1-3).
Az ETO így végül esélyeshez méltó módon legyőzte az utolsó helyen álló riválist, ráadásul ebben az idényben harmadszor zárult 3-1-es győri sikerrel a két együttes találkozója.
NB I, 27, forduló
Kolorcity Kazincbarcika SC – ETO FC Győr 1-3 (1-1)
Miskolc, DVTK Stadion
v: Káprály
Kazincbarcika: Kocsis – Nyíri, Rácz, Radkowski, Nagy Zs. – Schuszter (Szőke, 80.), Meszhi (Major, 80.), Kártik, Klausz (Ikoba, 64.) – Trencsényi (Smajlagic, a szünetben), Ferenczi (Baranyai, 73.)
ETO: Petrás – Tóth R. (Boldor, 90.), Csinger, Krpic, Stefulj – Njie (Miangue, 87.), Vitális – Bíró, Bumba (Bánáti, 87.), Schön (Gavric, 57.) – Benbuali (Piscsur, 90.)
gól: Klausz (11.), illetve Vitális (38., 79.), Bíró (65.)
sárga lap: Meszhi (40.), illetve Tóth R. (31.), Schön (54.)
A harmadik Debrecen 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia vendégeként úgy, hogy az első félidő közepén Bárány büntetőből a vendégeknek szerzett vezetést (0-1), de a felcsútiak nem sokat voltak hátrányban, mert váratlanul az első értékelhető támadásukból egyenlítettek Lukács révén (1-1).
NB I, 27. forduló
Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC 1-1 (1-1)
Felcsút, Pancho Aréna
v.: Karakó
Puskás Akadémia: Szappanos – Orján, Golla, Markgráf, Nagy Zs. – Duarte, Dárdai P. (Mondovics, 84.), Kern (Magyar, 78.), Semel (Soisalo, 78.) – Lukács, Németh A. (Fameyeh, 68.)
Debrecen: Erdélyi – Kusnyír, Mejias (Hofmann, 80.), Lang, Vajda (Guerrero, 64.) – Batik, Szűcs – Kocsis D. (Manzanara, 89.), Dzsudzsák (Szuhodovszki, 64.), Gordic (Komáromi, 80.) – Bárány
gól: Lukács (30.), illetve Bárány (24., 11-esből)
sárga lap: Németh A. (46.), Lukács (87.), illetve Gordic (43.), Mejias (56.)