A várakozásnak megfelelően már az első perctől magához ragadta a kezdeményezést a Ferencváros. A Kisvárda az első negyedóra végéig jól rombolta a fővárosi csapat támadásait, de a 15. percben egy labdavesztés után gyorsan visszakerült a játék a hazai 16-os elé, Kovacevic pedig 20 méterről, középről a bal felső sarokba lőtt (1-0).
Alapvetően nem változott a gól után a mérkőzés képe, a hazai együttes kevés sikerrel próbálkozott támadások szervezésével. Mindkét oldalon sok volta a hiba, így a szünetig egy-egy veszélyesebb szituáció alakult csak ki, ugyanakkor a ferencvárosi kapusnak, Dibusznak nem volt védeni valója.
A szünet után aktívabbá vált a Kisvárda, és ez helyzetekben is megmutatkozott. Az 57. percben Dibusz bravúrja akadályozta meg az egyenlítést: Radmanovac szép lövésénél látványos vetődéssel tolta ki a jobb felső sarokba tartó labdát a vendégek kapusa.
Pár perccel később viszont már tehetetlen volt, ekkor Melnyik vette mellre a labdát, majd 14 méterről a léc alá bombázott (1-1).
A későbbiekben is akadt gólszerzési lehetősége a Kisvárdának, miközben a Ferencváros a hajrához közeledve megpróbálta visszavenni az irányítást. Az első félideinél lényegesen eseménydúsabb volt a második, mindkét csapat győzelemre játszott, s végül megosztoztak a pontokon.
Nem tartottuk kontroll alatt a mérkőzést, sajnos a második félidőben több labdavesztésünk és pontatlanságunk volt, amelyből az ellenfél jönni tudott
– nyilatkozta Dibusz Dénes az M4 Sport kamerája előtt.
„Nem is tudnám azt mondani, hogy le kellett volna zárnunk a meccset a második találattal, mert vezetésünknél sem voltak nagy lehetőségeink. Sajnos ezt a meccset le kellett volna hozni nullára, és akkor nincs baj.”

