Magyar foci

Nem bírta a hajrát, összecsuklott a végére az Újpest

M4 Sport
M4 Sport
A Zalaegerszeg házigazdaként kétgólos győzelmet aratott az Újpest felett a labdarúgó Fizz Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel visszatért a negyedik helyre a tabellán.

Az első félidő jó iramú, jó tempójú játékot hozott az MTI tudósítása szerint, és az Újpest már az első percben vezetést szerezhetett volna, de Brodic közelről, nagy helyzetben a kapu fölé lőtt. Az első percek után átvette az irányítást a hazai csapat, amely kontrákból és szépen felépített támadásokból is többször eljutott a vendégek kapujáig, de igazán veszélyes lehetősége nem volt. A fővárosiak jól zártak vissza és rendre megakadályozták a komolyabb veszély kialakulását.

A szünet után Brodic távolról próbálkozott, de ezúttal is célt tévesztett. A korábbiaknál aktívabbá vált támadásban az Újpest, többször is megdolgoztatta Gundel-Takácsot, aki azonban magabiztosan hárította a lövéseket, fejeseket, beíveléseket. A 60. percet követően ismét áttevődött a játék a vendégek térfelére, a ZTE beszorította ellenfelét, de a védelem egy ideig rendre blokkolni tudott.

A sokadik helyzetüket aztán gólra váltották a házigazdák, a mezőny egyik legjobbja, Szendrei a lecsorgó labdát közelről vágta a hálóba.

A gólszerző néhány perc múlva megduplázhatta volna csapata előnyét, de remek megmozdulása és lövése után a keresztlécen csattant a labda. A hajrá is a hazaiaké volt, akik a ráadásban még egy gólt szereztek és megérdemelten tartották otthon a három pontot.

A zalaegerszegiek immár kilenc tétmeccs óta veretlenek, a bajnokságban pedig hét forduló óta nem találnak legyőzőre. Az újpestiek idegenben sorozatban a negyedik bajnokijukon maradtak nyeretlenek.

NB I, 27. forduló

Zalaegerszegi TE FC-Újpest FC 2-0 (0-0)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, v.: Derdák

 

Zalaegerszegi TE FC: Gundel-Takács – Csonka, Victory, Diogo Silva, Calderón – Kiss B. (David Lopez, 95.), Amato, Szendrei, Skribek – Joao Victor, Maxsuell (Daniel Lima, 85.)

Újpest FC: Banai – Bese, Nunes, Stronati, Gergényi – Matko (Tucic, 77.), Ljujic, Lacoux (Fenyő, a szünetben), Horváth K. (Vlijter, 69.) – Brodic (Maier, 77.), Gradisar (Krajcsovics, a szünetben)

 

gólszerzők: Szendrei (75.), Calderón (94.)

sárga lap: Amato (48.), Victory (57.), illetve Lacoux (27.), Nunes (33.), Ljujic (63.)

Kapcsolódó
Egyre mélyebben a Diósgyőr: a legnagyobb rivális ütötte ki a DVTK-t
Képtelen elmozdulni a kiesőhelyekről a diósgyőri labdarúgócsapat, amely 3-1-re kikapott Nyíregyházán.
Olvasói sztorik