Magyar foci

Bojkott miatt szinte üres stadionban szerzett bravúrpontot a Diósgyőr az éllovas ETO ellen

M4 Sport
M4 Sport

A Diósgyőr hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a listavezető ETO FC Győrrel a labdarúgó NB I 21. fordulójában. A vendégek vezettek, majd 1-1 után tizenegyest is lőhettek, Vitális Milán lövését azonban védte a kapus.

Mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek már az első félidőben is, az ETO-nak volt egy olyan támadása, amely során a győriek kétszer is a kapufát találták el: előbb Bumba fejjel, majd Csinger a kipattanóból, utóbbi 4 méterről lőtt a lécre. A diósgyőriek a téli igazolás, Colley lövésével veszélyeztettek, Megyeri azonban nagyot védett.

A 37. percben Njie egy Benbualival történt összjáték után lőtt szép gólt a felső sarokba.

A második félidő első helyzete is a győrieké volt, majd Colley egyenlített ki a 62. percben, egy kipattanót pofozott a kapuba. Percekkel később ugyanő kezezett a tizenhatoson belül, Vitális borzalmas büntetőjét azonban kivédte Sentic.

A hajrában még mindkét oldalon akadt egy-egy helyzet, de nem sikerült egyik csapatnak sem eldöntenie a meccset. Bár voltak nézők a stadionban, a hazai szektorok sok helyen kongtak az ürességtől, a miskolci szervezett szurkolói csapatok ugyanis bojkottálják a meccseket, miután a vezetőség nem menesztette Vladimir Radenkovic vezetőedzőt a télen.

NB I, 21. forduló

Diósgyőri VTK-ETO FC Győr 1-1 (0-1)
Diósgyőr, DVTK Stadion, v.: Antal

Diósgyőri VTK: Sentic – Szakos, Szatmári, Bárdos, Bokros – Esiti (Bényei, 53.), Keita (Croizet, a szünetben) – Babos (Sajbán, 53.), Holdampf, Pető (Mucsányi Márk, a szünetben) – Colley (Roguljic, 86.)

ETO FC Győr: Megyeri – Tóth R., Csinger, Krpic, Stefulj – Vingler, Vitális – Njie (Bánáti, 80.), Gavric (Piscsur, 83.), Bumba (Schön, 67.) – Benbuali

gólszerzők: Colley (62.), illetve Njie (37.)

sárga lap: Bárdos (35.), Holdampf (40.), Colley (43.), Bokros (60.), Mucsányi Márk (93.), illetve Krpic (29.)

Kapcsolódó
Dárdai Pál, az Újpest sportigazgatója.
Olvasói sztorik