A Debrecen hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Paksot, ezzel pedig feljött a második helyre és két pontra megközelítette az élen álló, a fordulóban pontokat elszóró Győrt.
A forduló egyik rangadójának első negyedórája vendégfölényt hozott, a Paks ugyanis a mérkőzés elején jobbnak bizonyult ellenfelénél, ez pedig nemcsak a játék összképében, hanem helyzetekben is megmutatkozott. A paksiak lendülete aztán megtört, ennek eredményeként a Debrecen magához ragadta a kezdeményezést. A szünetig így túlnyomó részt a vendégek térfelén folyt a küzdelem, de a hatékonyan tömörülő paksi védelem állni tudta a rohamokat és a próbálkozásokat. Közvetlenül a félidő vége előtt egy szöglet utáni lehetséges kezezést vizsgált a VAR, amely aztán két-három percnyi ellenőrzés után nem adott jelet a játékvezetőnek arra, hogy büntetőt ítéljen.
A győztes gól:
Nem sokkal később Bognár György paksi vezetőedző hármas cserével igyekezett frissíteni a csapatán, de a kispadról beszállók sem tudtak jelentős mértékben lendíteni a vendégek játékán. A hajrához érve a Debrecen többször is gyorsan és jó ütemben ment át védekezésből támadásba, ennek nyomán hamar a paksi 16-oson belülre került, de a számos lehetőségéből egyet sem tudott gólra váltani. A vendégeknek aztán még az utolsó pillanatban is volt esélyük az egyenlítésre, de Erdélyi kapus jól tette a dolgát, így a DVSC otthon tartotta a három pontot.

