Magyar foci

Szijjártó: A szurkolók szavazhatnak arról, hogy a Honvéd milyen néven induljon jövőre

A szurkolók szavazhatnak a Honvéd nevéről Szijjártó Péter
Czeglédi Zsolt / MTI
A szurkolók szavazhatnak a Honvéd nevéről Szijjártó Péter
Czeglédi Zsolt / MTI

Online szavazást hirdetnek, amelyen a szurkolók eldönthetik, hogy a Budapest Honvéd futballklub felnőttcsapata a következő bajnokságtól a jelenlegi nevén vagy Kispest Honvéd néven induljon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.

A minisztérium közleményében a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy néhány héttel ezelőtt összeültek a legendás kispesti szurkolótábor vezetőivel, akiknek sokat köszönhet a klub, mert amikor a csapat nagyon mélyen volt, ők akkor is kitartottak mellette.

Ezen a beszélgetésen az egyik felvetése a szurkolóknak az volt, hogy nem lenne-e jobb, logikusabb ismét Kispest Honvédnak hívni a klub felnőttcsapatát a mostani Budapest Honvédhez képest.

Most volt az elnökségi ülésünk, és úgy döntöttünk, hogy bízzuk ezt a kérdést a szurkolóinkra. Úgyhogy a január 19-i héten online szavazást fogunk indítani, ahol a szurkolóink eldönthetik, hogy a klub felnőttcsapata a következő bajnokságtól Kispest Honvéd vagy Budapest Honvéd néven induljon”.

Szijjártó arra kérte a szurkolókat, bármelyik név is tetszik nekik, vegyenek részt a szavazásban. A kispesti klub az élről várja az NB II tavaszi folytatását, előnye három pont a második Vasas és öt a harmadik Kecskemét előtt.

Olvasói sztorik