A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr kedvező ajánlatot kapott a válogatott védő Gera Dánielért, és pótlására már le is igazolta az Újpesttel Magyar Kupa-győztes koszovói Lirim Kastratit.
A klub és a játékos számára is kedvező ajánlatot kaptunk Gera Dániel játékjogára, ezért gondoskodnunk kell a pótlásáról. Szakos Bence nagyon tehetséges, korosztályos válogatott, ám egy jobbhátvéddel nem lehet nekivágni a tavasznak
– nyilatkozott csütörtökön a klub honlapján Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója.
„Ezen kívül több belső védőnk is sérüléssel bajlódik, erre is próbáltunk reagálni. A kiváló korban lévő Lirim Kastrati mindenekelőtt jobb oldali szélsővédőként képes jó teljesítményt nyújtani, és a másik szélen is bevethető, de szükség esetén középen is tud játszani.”
Olaszország, Újpest, Lengyelország – majd ismét NB I
Lirim Kastrati az egykori Jugoszláviában született, majd gyerekként családjával Olaszországba költözött. Játszott az AS Roma és a Bologna FC korosztályos csapataiban, a felnőttek között viszont Magyarországon mutatkozott be.
Ősszel csapat nélkül edzett, így most csak vele kellett megállapodni a bajnokságban jelenleg tizedik DVTK-nak, amely másfél éves szerződést kötött a 26 éves, 15-szörös koszovói válogatott játékossal.
Kastrati már meg is érkezett Dél-Spanyolországba – a honlap alapján a hírek szerint Iránba tartó Gera pedig már távozott onnan –, ahol a tervek szerint a téli edzőtábor utolsó felkészülési mérkőzésén, csütörtökön be is mutatkozik az osztrák Wolfsberger AC ellen.
