Másfél hónapon át kórházban kezelték a korábbi 28-szoros válogatott Péter Zoltánt, aki azt mondta a zaol.hu-nak, hogy élet-halál között lebegett. Mint kiderült, vérmérgezést kapott.
A 67 éves egykori védő, aki megjárta az 1986-os világbajnokságot is, és karrierje legnagyobb részét a ZTE-ben töltötte, azzal kezdte a megyei lapnak, hogy szerencsére túl van a nehezén. Ősszel viszont kritikus volt a helyzet, mint mondta, az orvosai sem értették, hogyan kaphatott vérmérgezést.
„Hat hétig voltam kórházban, s ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Élet-halál között lebegtem, de ezt inkább csak az orvosok, az ismerősök elmondásaiból tudom, hiszen volt, hogy nagyon nem is emlékszem mi zajlott körülöttem.
Viszont nagyon sokan vigyáztak rám, ezért is lehetek most itt” – mondta, majd elárulta, hogy a gondok augusztus végén kezdődtek, amikor azt érezte, nagyon fáj a csípője azon a részen, ahol protézise van, amit huszonöt éve kapott. Alig tudott járni, belázasodott, kórházba került, azon belül a fertőző betegségeket kezelő osztályra. Addigra már nagyon rosszul volt, hogy félrebeszélt egy tályogot is találtak a csigolyáján.
Nincs mit szépíteni rajta: ott feküdtem bepelenkázva, hiszen nem tudtam lábra állni.
A vérmérgezésre kapott kezeléseknek hála elkezdett javulni az állapotom, közben elvittek Pécsre, hogy a tályogot eltávolítsák, de végül úgy döntött a konzílium, hogy nem nyúlnak hozzá. Egy csomó antibiotikumot nyomtak belém, így a tályog is lassan egyre kisebb lett és pont a napokban kaptam egy levelet, hogy eltűnt és az eredményeim is rendben vannak. Már a helyzethez képest” – mondta Péter Zoltán, aki tizenkét kilót fogyott – ebből hetet visszaszedett azóta.
Portré Péter Zoltánról a Zalaegerszegi Televízióban:
