Magyar foci

Már fél éve téma volt az edzőváltás az MTK-nál

Hegedüs Róbert / MTI
Januártól már nem Horváth Dávid irányítja az MTK-t
Hegedüs Róbert / MTI
Januártól már nem Horváth Dávid irányítja az MTK-t
Polyák Balázs, az MTK labdarúgócsapatának klubmenedzsere elmondta, nem a szokványos edzőváltás az, hogy januártól Horváth Dávid helyett Pinezits Máté irányítja majd az együttest.

A sportvezető az M1 aktuális csatornának kijelentette: az esetleges váltás már fél éve téma volt az együttesnél, nem az utolsó mérkőzések sikertelenségével függött össze.

„Máté habitusa, karaktere azt mutatja, hogy vele tovább tudunk majd haladni azon az úton, amin az MTK jár” – mondta Pinezitsről a klubmenedzser, aki szerint az új tréner a legmegfelelőbb arra, hogy januártól vezesse a csapatot.

Sikeréhes, ambiciózus ember, dolgozott már itt, nagyobb rálátása van a rendszerre, érti, hogy az MTK-nál az eredmények mellett egyéb célok is vannak.

A sportvezető szerint náluk fontos elem a játékosok fejlődése és a karakterük építése, és összességében is azt szeretnék mutatni, hogy a klub halad valamerre.

Ahány érkező, annyi távozó

Az őszi szezonnal kapcsolatban kiemelte, az üzletileg sikeresebb évek szakmailag általában nehezebben indulnak, ez most is így volt, miután két fontos játékosuk távozott.

„Idő kell, amíg újra összeérik a csapat, de mindig próbáljuk úgy kialakítani a keretet, hogy a minőség ne csorbuljon. Az MTK az a klub, ahol a legjobbak távoznak, a helyüket pedig fiatalok veszik át” – fogalmazott Polyák a klub játékospolitikájáról.

A januári átigazolási időszakról azt mondta, nem várható nagy felfordulás, nem terveznek játékosértékesítést, de ebben a vezetőség és a tulajdonos szava dönt, a terveket pedig mindig felül tudják írni az élet eseményei.

„Arányaiban annyi érkező várható, ahány távozó lesz” – zárta Polyák Balázs.

Az MTK vasárnap jelentette be a 25 éves, hétszeres litván válogatott hátvéd, Vilius Armalas szerződtetését. Az együttes az NB I kilencedik helyén áll, amelyben legutóbbi öt találkozóján csak egy pontot szerzett.

(MTI)

Kapcsolódó
Bognár György Paks Nyíregyháza NB I nem akarom látni a játékosaim
Bognár: Jobb is, hogy elmegyünk szabadságra, ne is lássam a játékosainkat
A Nyíregyházát irányító Bódog Tamás az első félidőre azt mondta, gyerekfutball volt, amit csapatától látott.
Olvasói sztorik