Magyar foci

26 perc alatt lerendezte a Fradi a Kisvárdát

Czeglédi Zsolt / MTI
Ötvös (balról a harmadik) mindkét meccsen belőtt egy-egy büntetőt.
Czeglédi Zsolt / MTI
Ötvös (balról a harmadik) mindkét meccsen belőtt egy-egy büntetőt.

A címvédő és éllovas Ferencváros 3-0-ra legyőzte a vendég Kisvárdát az NB I 16. fordulójában.

Ahogy a Győr és a Kazincbarcika, úgy a Fradi és a Kisvárda is másodszor találkozott egymással a héten.

A várdai meccset 1-0-ra nyerte a Fradi Ötvös tizenegyesével, de ez most sokkal simább volt, mert a 26. percben már három góllal vezetett a bajnokcsapat.

Az első gól leginkább Makreckis érdeme volt, aki erőszakosan szerzett labdát a Kisvárda 16-osánál, majd remekül szolgálta ki Nagy Barnabást, aki a rosszabbik lábával, jobbal talált be. Aztán Vargával szemben szabálytalankodtak egy szögletnél, és Ötvös ugyanolyan lazán gurította be a tizenegyest, mint az idegenbeli meccsen, majd Yusuf két védőt is leütközött, mielőtt ballal lezárta az akciót.

A bizonytalan kisvárdai védelem összetételén kettőt változtatott Révész Attila vezetőedző, csapata pedig sokkal aktívabban kezdte a második játékrészt. A küzdelem kiegyenlítetté vált, részben azért is,

mert az FTC visszavett a tempóból szem előtt tartva a csütörtöki, Rangers elleni nemzetközi kupamérkőzését az Európa Liga alapszakaszában.

A meccs így különösebb izgalmak nélkül, csendesen csordogált egészen a lefújásig. Győzelmével a Fradi két ponttal vezet a Győr, valamint hárommal a Debrecen előtt.

NB I, 16. forduló:

Ferencvárosi TC – Kisvárda Master Good 3-0 (3-0)
Groupama Aréna, 7057 néző
v.: Bogár
FTC: Gróf – Cissé (Romao, 71.), Raemaekers, Szalai G. (Lakatos, 85.) – Makreckis, Ötvös, Levi, Zachariassen (Madarász, 63.), Nagy B. – Varga B. (Pesic, 71.), Yusuf (Joseph, 71.).
Kisvárda: Popovics – Cipetic, Jovicic (Lippai, 46.), Chlumecky, Medgyes (Körmendi, 46.) – Melnyik, Popoola (Szőr, 61.) – Nagy K., Bíró, Matanovic (Pintér, 69.) – Novothny (Jordanov, 61.).
gól: Nagy B. (11.), Ötvös (21., 11-esből), Yusuf (26.)
sárga lap: Novothny (13.), Nagy K. (75.), Cipetic (90.)

 

A másik két vasárnapi meccsen:
Győr – Kazincbarcika 3-1
Újpest – ZTE 0-2

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 16 9 4 3 34-17 31 pont
2. ETO FC 16 8 5 3 33-17 29
3. Debreceni VSC 16 8 4 4 25-20 28
4. Paksi FC 16 7 6 3 35-25 27
5. Puskás Akadémia FC 16 7 4 5 22-20 25
6. Kisvárda Master Good 16 7 2 7 18-26 23
7. Zalaegerszegi TE FC 16 6 4 6 25-22 22
8. MTK Budapest 16 6 2 8 29-32 20
9. Diósgyőri VTK 16 4 6 6 23-27 18
10. Újpest FC 16 4 4 8 21-28 16
11. Nyíregyháza Spartacus FC 16 3 5 8 18-31 14
12. Kolorcity Kazincbarcika SC 16 3 2 11 16-34 11

Olvasói sztorik