Két mérkőzést játszottak 1965. november 21-én a brazil válogatottak. Azért történhetett ez így, mert 1958 és 1962 világbajnokai előbb 54, majd 44 tagú kerettel készültek az újabb vb-re, hogy aztán 1966. április elsejétől a brazil szövetség fizesse a klubok helyett a négy csapatnyira „fogyatkozott” labdarúgók bérét.
Az együttes 1966. április 17. és július 7. között 19 előkészületi mérkőzést játszott, ezek közül 14 hivatalos válogatott találkozó volt. Az angliai vb-n július 12-én léptek pályára először a sárga mezesek, és a tornát megelőző európai körútjukra is több mint negyven játékossal érkeztek.
Közvetlenül a világbajnokság előtt a következő futballistákat foglalkoztatták: Gilmar, Fabio, Ubirajara Motta, Valdir (kapusok); Djalma Santos, Carlos Alberto Torres, Murilo, Bellini, Brito, Altair, Djalma Dias, Fontana, Ditao, Zozimo, Paulo Henrique, Rildo, Oldair, Edson Cegonha (védők); Zito, Zequinha, Roberto Dias, Denilson, Dino Sani, Dudu, Fefeu, Fidelis, Gerson, Mengalvio (középpályások); Garrincha, Jairzinho, Paulo Borges, Rinaldo, Servilio, Silva Batuta, Alcindo, Celio, Flavio Minuano, Parada, Tostao, Pelé, Amarildo, Edu, Parana, Pepe (csatárok).
Az 2-2-vel zárult, a Felix (Portuguesa) – Carlos Alberto (Santos), Djalma Dias, Procopio (mindkettő Palmeiras), Edilson (Portuguesa, helyette Geraldino, Santos) – Lima (Santos), Servilio (Palmeiras, helyette Rivellino, Corinthians) – Marcos (Corinthians), Prado (Sao Paulo FC, helyette Coutinho, Santos), Nair (Portuguesa), Abel (Santos) összetételű „resztli” pedig 33 perc alatt öt gólt vágott be a Géczi (Gelei) – Novák (Káposzta), Mészöly (Mátrai), Sipos, Sóvári – Solymosi, Göröcs (Albert), Rákosi – Bene, Farkas, Fenyvesi összeállítású magyar válogatottnak.
Az első több méteres lesről esett, a másik négyben Géczi István, az indiszponált kapus egyaránt benne volt, a szünetben le is cserélte őt – Novák Dezsővel és Mészöly Kálmánnal együtt – Baróti Lajos szövetségi kapitány. (Göröcs Jánost már a 27. percben, 3-0-nál felváltotta Albert Flóriánnal.)
Albert utóbb azt mondta:
Még nem voltunk túl az akklimatizálódási nehézségeken. Tizenöt perc sem telt el, és 3:0-ra vezettek a brazilok. A zuhogó esőben kiváltképp nem találtuk meg gyors játékuk ellenszerét.
A vége 5-3 lett, de az abban az évben a tenisz Davis Kupában rendezett brazil–magyar (3-2) jóval szorosabb volt. S különösen kellemetlenné tette a gólesőt, hogy a dél-amerikai utazás előtt a válogatott Frankfurtban 5-4-re kikapott az Eintrachttól, majd Londonban 4-0-ra a Tottenhamtől. Az NSZK-ban 4-2-re vezetett a csapat, de az összesen négy gólt szerző, mindössze tizennyolc éves Walter Bechtold fordított, míg Albionban a mesterhármast jegyző skót Alan Gilzeannel nem bírtak honfitársaink.
A két találkozó között az Újpest lejátszotta VVK-visszavágóját az Evertonnal – a Goodison Parkban 2-1-es vereséget szenvedett, de 4-2-es összesítéssel továbbjutott –, míg az FTC játékosai elugrottak Athénba, és a 0-0-s pesti BEK-mérkőzés után 3-1-es diadallal ejtették ki a Panatinaikoszt. A kupákban tehát klappolt minden, de a válogatott körüli állapotok jellemzésére a kaotikus jelző illett a legjobban.
Ennek megfelelően csak a hosszú túra utolsó két találkozóján sikerült nyerni: előbb Guatemalavárosban a Municipal (4-2), majd Mexikóban a CD Guadalajara ellen (4-1). Előtte sorra döntetlent ért el a válogatott Buenos Airesben a Boca Juniors (1-1), Santiagóban az Universidad de Chile (2-2) és a perui fővárosban az Alianza, valamint az Universitario Lima labdarúgóiból összeállított vegyes csapat ellen. Santiagóban és Limában egyaránt kétgólos magyar előnyről egyenlített a vendéglátó együttes, Peruban úgy, hogy Novák Dezső 2-0-nál tizenegyest rontott.
A chilei települést a magyar labdarúgók többsége jól ismerte, hiszen az 1962-es világbajnokságon valamennyi meccsüket Rancaguában játszották hazánk fiai. A házigazdák örömmel üdvözölték kedves vendégeiket, akiket a vb-n módfelett megszerettek, és fel sem merték tételezni, hogy a szívükbe fogadott nagy visszatérők ki tudnak kapni a chilei bajnokságban a 11. helyen kikötő helyi alakulattól.
Erre bizony még az sem volt mentség, hogy a Vasas arra kérte az MLSZ-t: a piros-kék csapat iráni, iraki, szudáni túrája miatt Baróti kapitány minél kevesebb angyalföldi játékost vigyen Dél-Amerikába. A szakvezető három futballistához ragaszkodott, de közülük csak Mészöly Kálmán és Farkas János repült Dél-Amerikába, mert Ihász Kálmán Frankfurtban megsérült. Baróti így is azt szorgalmazta, hogy maradjon a csapattal, hátha gyorsan felépül, de a hátvéd a hazautazást választotta, mire a mester többszörös bosszút állt rajta. Betette ugyan az 1966-os vb-keretbe, de – három társával együtt – itthon hagyta „biztonsági tartaléknak”, majd a magyar–szovjet negyeddöntőre kirendelte Sunderlandbe, mégsem játszatta…
Ihász utóbb szintén Baróti miatt hagyta abba a futballt. A tréner 1973 őszén a Vasas edzője volt, és mellőzte az akkor már harminckét éves játékost, aki az év májusában, a Honvéddal vívott emlékezetes kupadöntő (4-3) után csapatkapitányként átvette a trófeát.
Ha Ihász 1965-ben elmegy Dél-Amerikába, nem akármilyen élménnyel lehetett volna gazdagabb. Mert – 33 perc alatt beszedett Sao Pauló-i ötös ide vagy oda – a magyar válogatott az 1966-os világbajnokságon 3-1-re legyőzte a vb-n tizenkét éve veretlen, 1954-ben is honfitársainkkal szemben alulmaradó (4-2) brazilokat…
