A magyar válogatott az előző fordulóban megtette a kötelezőt és Varga Barnabás góljával győzni tudott Jerevánban. Később azonban az írek meglepetésre 2-0-ra verték Portugáliát (Cristiano Ronaldo válogatott karrierje első piros lapját kapta könyöklésért), ami rendkívül izgalmassá tette az utolsó fordulót: ki-ki meccsé vált ugyanis az írek elleni.
A magyar csapat úgy várhatta a mérkőzést, hogy akár csoportelső is lehet, de egy vereséggel a pótselejtezőről is lemaradhat. Marco Rossi nem ígért nagy változtatásokat, de két helyen azért belenyúlt a jereváni kezdőbe, így áll fel Magyarország a vasárnapi meccsen: Dibusz – Nego, Orbán, Szalai, Kerkez – Schäfer, Tóth A.– Lukács, Szoboszlai, Sallai – Varga.




Hamar jött az ír egyenlítés, Szalai rúgott bele egy írbe a tizenhatoson belül, a portugálok elleni győzelem hőse, Parrott pedig értékesítette a tizenegyest, noha Dibusz érezte az irányt. A magyar válogatott a folytatásban irányította a mérkőzést, alig engedett komoly lehetőséget ellenfelének, majd a 38. percben újra a mieinknél volt az előny: a jó meccset játszó Kerkez ívelt középre, Varga mellel maga elé tette a labdát, majd ballal a tizenhatoson kívülről bombázott a léc alá – óriási gól volt.
Az írek az első félidőt két lövéssel zárták, O’Briené volt a nagyobb lehetőség, de a kapu fölé célzott. A második félidő elején érződött az íreken a frusztráltság, miközben a Rossi-csapat felszabadultan futballozott és kontrollálta a történéseket. Árulkodó volt a jelenet, amikor Szoboszlai két védőt cselezett át a tizenhatos mellett, bár a passza utána pontatlan volt, de a magyar csapat játékosai ekkor már színezték is kicsit a játékot.
Magyar helyzetek voltak a folytatásban is, ezek azonban rendre kimaradtak, és félő volt, hogy ezek még megbosszulhatják magukat. Kissé a semmiből ki is egyenlítettek az írek: Parrott tudott kilépni a védők közül, majd Dibusz felett átemelte a labdát, az addigihoz látotthoz képest hirtelen izgalmassá vált a hajrá.

Így a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg: az Örményországot 9-1-re kiütő Portugália kijutott a világbajnokságra, Írország készülhet a márciusi pótselejtezőre, míg Magyarország hiába tartotta kézben a saját sorsát sokáig, végül csak a harmadik lett és biztosan lemarad a 2026-os világbajnokságról. Az egymást követő tizedik világbajnokságáról maradt le a magyar válogatott.









