Szombat délelőtt a Carpathian Brigade szurkolói csoport egy közleményt jelentetett meg, amelyben azt írta, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) betiltotta a szurkolói koreográfiát a vasárnapi Magyarország-Írország világbajnoki selejtezőn.
A csapat délutáni sajtótájékoztatóján Marco Rossinak nekiszegezték a kérdést, mit szól mindehhez, de a szövetségi kapitány azt mondta, nem tudja, miről van szó. Így Szabó Gergő, a labdarúgó-válogatott sajtófőnöke reagált az ügyre.
A közleményre reagálva mondhatom azt, hogy fake news! Az ultraszektorban lévő szurkolók ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek jegybirtokosként, mint bármely más szurkoló a stadionban. Csak azokat a pluszlehetőségeket nem kapják meg erre a mérkőzésre, amelyeket a korábbiakra megkaptak
– mondta.
Ebből az szűrődött le, hogy a drukkerek valóban nem készíthetnek koreográfiát. Ugyanakkor a közleményben szerepelt egy olyan mondat, amely így szólt:
„Erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy irányt mutassunk, így a „kitiltott” nemzeti színű lobogóink föltartása helyett arra kérjük a 12. játékost, tehát mindenkit, aki a magyar futball sikeréért szurkol, hogy hozzon magával sálat, zászlót a mérkőzésre!”
Erre Szabó Gergő azt mondta, nem igaz az a szélsebesen terjedő álhír, hogy a nemzeti színű viseletet kitiltott volna az MLSZ a stadionból.
Nemhogy nem tiltottuk ki, kifejezetten kérjük a szurkolókat, hogy viseljék ezeket és öltöztessük a Puskás Arénát piros-fehér-zöldbe a vasárnapi mérkőzésen. Vannak véleménykülönbségek, de azt félretesszük a meccs napjára, mert a csapat sikere mindannyiunk közös célja
– mondta.
A magyar-ír vb-selejtező a norvég Espen Eskas sípjelére vasárnap 15 órakor kezdődik a Puskás Arénában.

