A csoportfavorit Portugália mögött Magyarország várhatta a legjobb helyzetben az utolsó két fordulót a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjában: Szoboszlai Dominikék ugyanis a második helyen álltak az eddig megszerzett öt ponttal és saját kezükben tudhatták a sorsukat.
A magyar csapat szinte teljes kerettel készülhetett a kulcsfontosságú meccsekre, a legnagyobb hiányzó egyértelműen a kapus Tóth Balázs, aki remekelt az ősszel, de térdsérülés miatt meg kellett műteni, így Dibusz Dénes tér vissza a magyar válogatott kapujába. Marco Rossi ezt a kezdőt küldte pályára Örményországban: Dibusz – Nego, Orbán, Szalai, Kerkez – Schäfer, Styles – Bolla, Szoboszlai, Sallai – Varga Barnabás.
A régi csúcsot Baróti Lajos tartotta, aki két időszakban összesen 117-szer ült a válogatott kispadján.

A magyar és az örmény válogatott budapesti mérkőzését a Rossi-csapat nyerte meg 2-0-ra. Ezúttal a Rossi-csapat kezdett vehemensebben, Schäfernek már a 3. percben volt egy lövése, a folytatásban azonban inkább csak mezőnyfölényben volt a csapat, a próbálkozások nem sok veszélyt hordoztak magukban.
A szünetre így megvolt a vezetést, a második félidőben azonban lelépett a gázpedálról a magyar válogatott, az örmények pedig kezdték belehergelni magukat a találkozóba. Így is a mieink előtt adót ziccer, azonban a kapu torkában álló Szoboszlai elől becsúszva sikerült tisztázni.

A 78. percben a csereként beállt Tóth lövése kerülte el az örmény kaput, majd nem sokkal később az ő hátra passzából léphettek ki a hazaiak, Tiknizjan azonban ellőtte a magyar kapu előtt keresztbe a labdát. Ezzel úgy tűnt, hogy az örmények el is lőtték az összes puskaporukat, azonban a legvégén, a 94. percben még volt egy nagy helyzetük, de Elojan nem találta el a labdát a magyar kapuval szemben.

Magyarország 1-0-ra győzött, megerősítette második helyét a csoportban és karnyújtásnyira került a pótelejtezőtől – ha Portugália nyer este Írországban, már tét nélküli lesz az utolsó forduló. Legutóbb 1997-ben játszott vb-pótselejtezőt a magyar csapat, akkor 12-1-es összesítéssel kapott ki Jugoszláviától. Most négyes minitornák lesznek, két ellenfelet kell legyőzni a kijutásért. Magyarország 1986-ban szerepelt legutóbb a világbajnokságon.
Frissítés: Portugália végül meglepetésre kikapott Írországban (Cristiano Ronaldót pedig kiállították), így rendkívül fontossá vált a magyar-ír mérkőzés a zárófordulóban.




