A Debrecen élről várhatta az NB I legutóbbi fordulóját, ám 3-0-s vereséget szenvedett az MTK vendégeként, így a Paks tölti az élen a válogatott meccsek miatti szünetet.
Nem sokkal az MTK elleni vereség után az X-en a Manuel Villalobos nevű felhasználó azt írta, hogy a Five Eleven Capital nevű cég – amely tavasszal vásárolt 10 százalék tulajdonrészt a klubból, és felmerült az is, hogy többségi tulajdonossá vállik – már nem hoz döntéseket a klubnál.
A szövegben az is szerepel, hogy a korábbi cégvezető, jelenleg intézményi és stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatóként dolgozó Makray Balázs „megszüntette a játékosok edzőtáborait, elvette tőlük az étkezést és a reggelit, valamint eltávolította a dietetikust.”
Két hete a 511 Capital már nem hoz döntéseket a #DebreceniVSC-nél. Balázs Makray első döntései az voltak, hogy megszüntette a játékosok edzőtáborait, elvette tőlük az étkezést és a reggelit, valamint eltávolította a dietetikust. Az eredmény egy 3–0-s vereség lett.
— Manuel Villalobos (@tote71) November 9, 2025
A szöveg angol nyelven is megjelent Villalobos X-oldalán, és mivel nem ez volt az első eset, hogy az illető a klub belügyeivel foglalkozott, a DVSC kiadott egy közleményt.
„Az elmúlt hetekben hazugságokkal teli, tényeket teljességgel nélkülöző lejárató kampánnyal, sorozatos bejegyzésekkel támadja klubunkat egy vélhetően Spanyolországból érdekeltté tett blogger az X-en. A szerző minden egyes posztja nagyon messze van a tényekről, a valóságtól, a DVSC eddig ezért nem is reagált a rágalmakra. A legutóbbi bejegyzés azonban olyan konkrét állításokat is tartalmaz, amelyet klubunk kénytelen tételesen cáfolni. A szöveg szerint a cégvezető „elvette a játékosok reggelijét és étkezését és eltávolította a dietetikust”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a csapat ugyanúgy folytatja a napi étkezési és edzésrutinját, mint eddig, a dietetikussal folyamatos az egyeztetés és a szakember élvezi a bizalmat.
Ezúton is kérjük, hogy mindenki hagyja az edzői stábot és a csapatot kizárólag a szakmai munkára koncentrálni, a blogger pedig fejezze be a klub rágalmazását. Ha ez nem történik meg, a klub jogi lépéseket fog tenni!
– olvasható a klub közleményében.
A Hajdú Online szerdán azt írta, könnyen lehet, hogy a Five Eleven Capital elállt az üzlettől, de angol befektető is érdeklődik a debreceni klub iránt. A csapat 13 forduló után a harmadik helyről várja a folytatást az NB I-ben.