Tóth Alex góllal és gólpasszal vette ki a részét a Fradi-győzelemből.
A címvédő FTC 3-1-re nyert az újonc Kazincbarika ellen az NB I 13. fordulójában.
A Kazincbarcika már az első percben helyzetbe került, ám Könyves fejesét Dibusz kitolta. Továbbra is a hazai csapat volt az aktívabb, és amikor Cissé a 16-oson belül eltalálta Slogar lábát, büntetőhöz jutott a Barcika, amit Kártik értékesített.
Könyves éles szögből leadott lövésénél közel járt a második gólhoz a Kazincbarcika, mégis a Fradi szerzett gólt, Tóth Alex szabadrúgása után Gyollai kapus csetlett-botlott, a hosszún érkező Varga pedig ennél nehezebb helyzetből is fejelt már gólt.
Innentől átvette az irányítást a vendégcsapat, és Tóth remek egyéni villanása után már a Fradi állt jobban, a válogatott középpályás előbb visszavette a labdát a 16-osnál, majd a kapu bal oldalába csavart. Sőt közel járt a harmadik találathoz is Robbie Keane csapata, ám Joseph sarkazása után a jobb kapufa kisegítette a Barcikát.
Az egygólos különbség egészen a hajráig megmaradt, majd egy Fradi-kontra végén Nagy Barnabás passzát a hosszún érkező Makreckis küldte a jobb alsóba, beállítva az 1-3-as végeredményt.
NB I, 13. forduló:
Kolorcity Kazincbarcika SC – Ferencvárosi TC 1-3 (1-2)
Mezőkövesd, Városi Stadion
v.: Berke Kazincbarcika: Gyollai – Baranyai, Harojan (Szőke, 87.), Rasheed, Sós – Meszhi (Rácz, 93.) – Slogar (Schuszter, 87.), Kártik, Major (Kun, 64.), Ubochioma – Könyves (Trencsényi, 87.) Ferencváros: Dibusz – Raemaekers, Cissé, Szalai G. – Tóth A. (Ötvös, 75.), Kanichowsky (Madarász, 90.), Keita (Romao, 70.) – Makreckis, Nagy B. – Joseph (Yusuf, 70.), Varga B. (Levi, 90.). gól: Kártik (11., 11-esből), illetve Varga B. (35.), Tóth A. (43.), Makreckis (82.) sárga lap: Major (19.), Rasheed (48.), Meszhi (62.), Könyves (64.)
A másik két vasárnapi meccsen:
MTK – Debrecen 3-0 (2-0)
Nyíregyháza Spartacus FC – Puskás Akadémia FC 1-1 (1-0)
A tabella:
1. Paksi FC 13 6 6 1 31-20 24 pont
2. Ferencvárosi TC 12 6 4 2 27-13 22
3. Debreceni VSC 13 6 4 3 20-18 22
4. MTK Budapest 13 6 2 5 28-22 20
5. Kisvárda Master Good 12 6 2 4 15-20 20
6. ETO FC 12 5 5 2 24-14 20
7. Puskás Akadémia FC 13 5 4 4 18-18 19
8. Zalaegerszegi TE FC 13 3 4 6 21-22 13
9. Újpest FC 13 3 4 6 18-22 13
10. Diósgyőri VTK 13 2 5 6 16-26 11
11. Nyíregyháza Spartacus FC 13 2 5 6 15-25 11
12. Kolorcity Kazincbarcika SC 12 3 1 8 12-25 10