Magyar foci

Bognár György játékosa piros lapjáról: Itt már nem magunk döntünk a saját sorsunkról

M4 Sport
M4 Sport

Ugyan gól nélküli döntetlent játszott Győrben a Paks, Bognár György csapata így is visszavetette a vezetést az NB I-ben – igaz, közvetlen riválisai közül a Kisvárda és a Ferencváros is egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, a Debrecen pedig még pályára lép a fordulóban.

A győri bajnoki utolsó szűk fél órájában emberhátrányban játszottak a paksiak, miután a VAR segítségével az elsőre paksi szabadrúgást ítélő Derdák Marcell úgy döntött, hogy Lenzsér Bence kiállítást érően akadályozta meg a hazaiak egyik támadását. Bognár György nem értett egyet a döntéssel, aminek hangot is adott az M4 Sportnak adott nyilatkozatában.

Lenzsér kiállítása:

„Kiegyenlített meccs volt a kiállításig, utána azért nyomott a Győr.

Úgy érzem magam, mint az Európai Unió volt, hogy itt már nem magunk döntünk a saját sorsunkról, úgy néz ki. Az a kiállítás, én nem tudom, már előtte is próbálkoztak valamivel, Vécsei elrúgta a labdát, már akkor is… nem értem én ezt az egészet, ha kifele szabadrúgás, nem szól senki egy szót se. Na mindegy, hagyjuk!

Jobb volt a Győr, ezzel az utolsó húsz perccel közelebb állt a győzelemhez, jó játékosaik vannak, de ma ők is csak erőlködtek. A kiállítás miatt elégedett vagyok az egy ponttal. Volt egy forgatókönyv, de a piros ezt keresztül húzta, így kénytelenek voltunk arra törekedni, hogy az iksz meglegyen. Vissza kell nézni, hogy tisztán lássam, de azt gondolom, a piros így ezen a meccsen egyáltalán nem ült” – mondta Bognár.

A stúdióban ülő Simek Péter így látta a vitatott jelenetet: „Elsőre a játékvezető kifelé szabadrúgást ítél.

Én személy szerint nem látom, hogy Lenzsérhez mennyire ért hozzá Schön.

Vélhetően a videobírónál a játékvezető is azt érzékelte, hogy semennyire, ha pedig nem ért hozzá semennyire, akkor onnantól kezdve Schön tovább akarta vinni a labdát és összeakadtak a lábak. Ilyenkor nehéz azt mondani, hogy nem szabálytalan” – mondta Simek.

A Paks egyébként úgy vezeti az NB I-et, hogy 12 meccséből csak ötöt nyert meg, miközben ez a mostani már a hatodik döntetlenje volt. Az ETO a hetedik, de csak négy ponttal van lemaradva a paksiak mögött.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik