A Nyíregyháza péntek este nyolcvan percet emberhátrányban futballozva gól nélküli döntetlent játszott Kisvárdán.
Az NB I 12. fordulójának nyitómeccsét alapvetően meghatározta, hogy Temesvári Attila már a 14. percben piros lapot kapott, egy rendkívül durva becsúszásért. A VAR ezúttal nagy segítség volt, mert a felvételen jól látszik, hogy Novothny Soma súlyosan megsérülhetett volna.
Innentől persze a hazai csapat dominálta a mérkőzést, de nem sikerült élni a lehetőséggel. Térfélcsere után a Szpari ellentámadásai is veszélyesebbek lettek, de a befejezések rendre pontatlanok voltak, a hazaiaktól pedig Novothny nem bizonyult hatékonynak. A hajrában Molnár Gábor szabadrúgását tolta kapufára Kovács Dániel, így maradt a 0-0-s végeredmény.
A Nyíregyháza kispadján ezen a találkozón mutatkozott be Bódog Tamás vezetőedző, akit szerdán neveztek ki. A Kisvárda pontszerzésével a tabella élére ugrott, mivel több győzelme van, mint a kupagyőztes Paksnak. Ez azért is érdekes, mert mínusz három a gólkülönbsége, ez pedig nem szokványos helyzet egy listavezetőnél. Még akkor is, ha többiek csak hétvégén lépnek pályára.