A Fradi elleni 1-1 után még büszkék lehettek csapatukra az Újpest-drukkerek, akik Debrecenben kellemetlen perceket éltek át, miután a hazai csapat egy félidő alatt lerendezte a lilákat.
Az első felvonás után 3-0-ra vezetett a Loki, az 59. percben, Kocsis Dominik találata után pedig 5-0 állt az eredményjelzőn, és bár a lilák némileg kozmetikáztak az eredményen, az 5-2 sem fest túl vidáman a szempontjukból.
Az Újpest edzője, Damir Krznar azon értetlenkedett, hogy ugyanazt a kezdőt küldte fel, mint a Fradi ellen, ám az akkori teljesítménynek nyoma sem volt ezúttal.
Az első félidőben mutatott játékunkat egyszerűen nem tudom megmagyarázni. A DVSC húsz perc után két góllal vezetett, erőltettük a játékot, egyre jobban kinyíltunk, aztán megkaptuk a harmadik gólt is. Alig vártam a félidőt, hogy valamennyire újra tudjuk tervezni a játékot
(…) Nagyon könnyű lenne ezek után bedobni a törölközőt és feladni, de nem ez a célunk. A labdarúgásban mindig az van, hogy majd a következő meccsen, majd a következő meccsen… Nem könnyű, le kell ülnünk, át kell beszélnünk és tovább kell lépnünk – nyilatkozta Krznar az M4 Sportnak.
Az Újpest egyik gólszerzője, a portugál Iuri Medeiros sem talált magyarázatot arra, miért kezdett ennyire rosszul a csapat Debrecenben.
„A Ferencváros ellen jó mérkőzést játszottunk, ahhoz képest, most nagyon visszaestünk. Nem tudom megmondani, mi lehetett a gond. Akkor bebizonyítottuk, hogy versenyképes csapat vagyunk, ma pedig nagyon rosszul kezdtük a találkozót, ennyire nem lehet rosszul játszani.”
Az élvonalbeli csapatok többsége hét közben a Magyar Kupában lép pályára, de az Újpest az előző körben kiesett az NB II-es Kecskemét ellen, így Krznarék egész héten készülhetnek a vasárnapi, diósgyőri fellépésükre.
