Magyar foci

„Alaptalanul panaszkodik egy olyan eset kapcsán, melyre külön kitér a szabályozás” – reagált az MLSZ Hornyák Zsolt kifakadására

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Reagált a Magyar Labdarúgó Szövetség a Puskás Akadémia edzőjének, Hornyák Zsoltnak a nyilatkozatára.

Az MTK elleni szombati bajnokin (1-1) Szappanos PéterMarkgráf ÁkosLukács Dániel, Dárdai Pál és Michael Okeke volt az öt magyar játékos a felcsútiak kezdőjében, utóbbi édesanyja révén magyar állampolgárnak is számít, és szerepelt is az U21-es válogatottban. Közülük azonban kiállították Markgráfot lerántás miatt, ezen a ponton pedig már a PAFC stábja se tudta, hogy mi a teendő pontosan.

Hívtuk az MLSZ-t, nem tudom, hogy Csányi urat vagy egy munkatársát, mondták: a kiállított játékosnak érvényes a 90 perce. Ezek milyen szabályok? Ki hozta ezeket? Hát aki öt percet játszik, az nem 90. Egy edzőt olyan helyzetbe hoznak, hogy meccs közben kell telefonálgatni, ez nevetséges!

– dohogott a meccs után Hornyák.

Erre válaszul az MLSZ vasárnap közleményt adott ki, amely szerint a június 13-án ismertetett ösztönző rendszer kitért a kifogásolt esetre, nevezetesen a piros lapra. A rövid közlemény szerint a labdarúgóknak végig a pályán kell lenniük, kivéve

  • ha a labdarúgó(ka)t lecserélték és helyette/helyettük az előírásoknak megfelelő labdarúgó(k) lép(tek) pályára; vagy
  • ha a labdarúgó(ka)t kiállították, vagy
  • ha a labdarúgó(k) sérülése esetén a sportszervezet minden cserelehetőségét kimerítette.

Azt is kiemelte az MLSZ, hogy az ösztönzés betartása nem kötelező, vagyis az öt magyar és egy fiatal pályára küldéséről a klubok maguk döntenek.

Sajnálatos, hogy a nyár elején megismert, néhány pontból álló MLSZ-ösztönzési rendszer bevezetése után hónapokkal, a 11. forduló után előfordulhat, hogy egy vezetőedző – nem az első alkalommal – alaptalanul panaszkodik a nyilvánosság előtt egy olyan eset kapcsán, melyre külön kitér a szabályozás, egyértelmű helyzetet teremtve a döntéshozók számára

– zárul a szövetség cikke.

Az eset kapcsán egyébként a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor is újra bírálta az MLSZ módszereit, erről ebben a cikkben írtunk:

Kapcsolódó
Kubatov Gábor azonnal beszólt az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után
Nem maradt ki az ötmagyaros ajánlás kritizálásából.
Ez a tartalom a Google-lal kötött fizetett partnerség keretében készült, amelynek célja a Google Trends népszerűsítése.


Olvasói sztorik