„Ebben a sorozatban, ezen a szinten minden meccs kemény. A Salzburg egy fiatal és nagyszerű csapat, tudjuk, mire számíthatunk tőlük. Követtük a játékukat, követtük az eredményeiket, emellett sokat tanulmányoztam a Red Bull-csapatok filozófiáját. Ismerjük a stílust, képben vagyunk vele, hogy mit képvisel az ellenfél. Nagyszerű szakmai stáb van mögöttünk, elvégeztük a munkánkat.
Jól kezdtünk az Európa Ligában, ezt a lendületet kell folytatnunk, bárkivel fel tudjuk venni a versenyt
– idézte Robbie Keane-t a klub hivatalos honlapja.
A sajtótájékoztatón ott volt Varga Barnabás, aki arról beszélt, focizott korábban Ausztriában, a Salzburgot és az egész osztrák labdarúgást is követi a mai napig.
„A Salzburg egy nagyszerű csapat, felkészültünk rájuk, reméljük, minden rendben lesz a mérkőzésen. Ki-ki meccs lesz, de a rutin mellettünk áll. Fiatal csapatuk van, gyors játékosok alkotják a keretet, így oda kell figyelni a védekezésre.
Kidolgoztunk egy taktikát, reméljük, ki tudjuk ezt használni
– mondta a válogatott csatár.
„Hétről hétre próbálunk dolgozni a helyzetkihasználásunkon, azt gondolom, nemzetközi szinten nincs is ezzel probléma, mert nem betömörülő védelem ellen játszunk, míg a magyar bajnokságban igen. Minden csapattársammal, csatártársammal szeretek játszani. Yusuf jó és gyors játékos, be kell még illeszkednie a csapatba, hiszen nemrég érkezett, de biztos vagyok benne, hogy nagy hasznára lesz a csapatnak. Szeretek egyedüli ékként játszani, de az is jó, amikor ketten vagyunk, igazából mindegy, a lényeg, hogy a csapat hasznára legyünk.”
