Magyar foci

Az újonc Kazincbarcika focisulit tartott az MTK-nak

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI

Az újonc Kazincbarcika 3-1-re nyert az MTK Budapest ellen a NB I kilencedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

Kuttor Attila csapata az első félidőben leradírozta a pályáról a forduló előtt a negyedik helyen álló ellenfelét: előbb Meshack harcolt ki 11-est, amit Kartik lőtt be, megszerezve ezzel pályafutása első NB I-es gólját, majd a nigériai légiós fejelt a kapuba, miután honfitársa, Eleke alaposan megforgatta Katát, aztán Széles érthetetlen sarkazását Slogar büntette meg.

Az MTK első félidőben nyújtott teljesítményéről mindent elmond, hogy Horváth Dávid vezetőedző a szünetben négyet cserélt.

A sorcserétől a tréner vélhetően javulást remélt csapata játékában, ám ennek a második játékrészben nyoma sem volt. A kék-fehérek rendkívül lassan és körülményesen építették támadásaikat, a barcikai védelemnek nem tudtak gondot okozni. Igazán veszélyes támadásai csak a jól kontrázó házigazdának voltak, mely egyszer kapuba is talált, ám a VAR-vizsgálat után les miatt érvénytelenítettek Slogar gólját. Az MTK végül a ráadásban szépített Németh Krisztián fejesével, de a Kazincbarcika megérdemelten nyerte meg a találkozót.

NB I, 9. forduló:

Kolorcity Kazincbarcika SC – MTK Budapest 3-1 (3-0)
Mezőkövesd, v.: Kovács
Kazincbarcika: Gyollai – Baranyai, Polgár, Rasheed, Sós – Meski – Kun, Slogar, Kartik, Meshack (Schuszter, 82.) – Eleke (Könyves, 66.).
MTK: Demjén – Varju, Kádár (Szépe, 46.), Széles (Kovács P., 46.) – Molnár (Átrok, 74.), Kata, Plsek, Németh H. (Vitályos, 46.), Kerezsi – Bognár, Polievka (Németh K., 46.)
gól: Kártik (12., 11-esből), Meshack (18.), Slogar (45+1.), illetve Németh K. (91.)
sárga lap: Sós (63.), illetve Molnár (63.)

 

A forduló további programja:
szombat:
Nyíregyháza Spartacus FC – Zalaegerszegi TE FC 14.15
Puskás Akadémia FC – Újpest FC 17.00
Debreceni VSC – ETO FC 19.30

 

vasárnap:
Ferencvárosi TC – Paksi FC 16.30
Kisvárda Master Good – Diósgyőri VTK 19.00

 

A tabella:
1. Paksi FC 8 5 3 – 22-12 18 pont
2. Ferencvárosi TC 7 4 2 1 16-6 14
3. Debreceni VSC 8 4 2 2 11-10 14
4. MTK Budapest 9 4 1 4 18-16 13
5. ETO FC 7 3 3 1 15-9 12
6. Puskás Akadémia FC 8 3 1 4 12-15 10
7. Kisvárda Master Good 7 3 1 3 7-13 10
8. Újpest FC 8 2 2 4 12-12 8
9. Diósgyőri VTK 8 1 5 2 12-16 8
10. Kolorcity Kazincbarcika SC 8 2 1 5 9-18 7
11. Zalaegerszegi TE FC 8 1 4 3 15-15 7
12. Nyíregyháza Spartacus FC 8 1 3 4 10-17 6

Olvasói sztorik